Lapunk 2015. szeptemberi és októberi számában vitát kezdeményeztünk a POSZT-ról. Számos színházi ember válaszolt arra a kérdésünkre, hogy mi a teendő a POSZT-tal, mit kéne rajta változtatni, hogyan lehetne a nemzeti fesztivál bajait orvosolni.
Telitalálatok és nagy hiányok, koncepció, függetlenek, határon túliak, nyilvánosság
Mindkét pályamunkán érződik, hogy a jelentkezők szeretnék kiszabadítani a POSZT-ot a politikai megosztottság fogságából.
Kísérletet teszünk arra, hogy megszólítsuk a színházi szakma és a kultúraszervezés képviselőit, határon innen és túl, kőszínházban és független színházakban, alkotókat, művészeti vezetőket, kritikusokat, hogy megtudjuk, mit gondolnak és javasolnak.
A Magyar Színházi Társaság beszélgetést szervezett a POSZT jövőjéről. Az indok – Lévai Balázs szavaival élve – az „elcseszett közhangulat”, amit már mondogatni is ununk. Két óra spanyolviasz-feltalálás közbeni gittrágás után nagyjából egyetlen dolgot tudtunk meg. A pontos időt.
Kísérletet teszünk arra, hogy megszólítsuk a színházi szakma és a kultúraszervezés képviselőit, határon innen és túl, kőszínházban és független színházakban, alkotókat, művészeti vezetőket, kritikusokat, hogy megtudjuk, mit gondolnak és javasolnak.
A hozzászólók többsége a szakmai megosztottság körül keresgélte a bajok fő okát, és a párbeszédben, a politika felé való egységes szakmai kiállásban látta a kitörési pontot.
Az igazi POSZT az idén a Hungarian showcase volt, ott gyűltek össze a mai Magyarország színház – és nem az állami szórakoztatóipar – által a valóság tükörképeként bemutatott előadások.
„Célom rácsodálkozni az itt látottakra…”
Körülöttem sok minden megváltozott – például maga a rendszer -, nyilván én is változtam, de a Radnóti továbbra is minőségi kamaraszínházként kíván működni.
…nem neveztetik nevén a baj.
A látás képessége. Ezzel kezdődik minden.
