Bár a dráma helyenként szövegszerűen is megidézi a szegedi boszorkánypereket, az alkotóktól távol áll a historizáló szándék: a szereplők modern nyelven szólalnak meg, manapság is ismerős helyzetekben forgolódnak, és a darabot átszövő szarkazmus is mai fogantatású.
A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára 2022 decemberében kiírt pályázat a korábbiakhoz képest alapvető újdonságot tartalmazott. Újdonságot, de nem meglepetést, hiszen a fenntartó két évvel ezelőtt egyesítette a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) művészeti és gazdasági irányítását, az utóbbi két intézmény vezetésével is a Szegedi Nemzeti Színház…
Milyen kihívásokkal jár a színházcsinálás a fővároson kívül? Kell-e kerülni a „vidéki színházak” kifejezést? Lát-e a szakma Budapesten túl? Mit tud ajánlani egy pályakezdő színésznek egy városi színház? Mi a feladatköre és milyen a jövőképe vidéken egy színházi intézménynek? BODOR PANNA kérdéseire BARNÁK LÁSZLÓ, a Szegedi Nemzeti Színház, BÉRES ATTILA, a Miskolci Nemzeti Színház, GEMZA…
Ha egy hangszerben egy gyerek meglátja a lehetőséget, az egy csodálatos utazás kezdete lehet. Ha azonban ennek a gyereknek a képességeit senki sem veszi észre, borítékolható a tragédia. Ha pedig a tragédiát tehetséges alkotók fedezik fel, akkor egy gyerek magányából sokat tanulhat az egész közösség. A Szegedi Nemzeti Színház által bemutatott Élet – ritmusra című…
Huszonegy nem fővárosi színigazgatót kérdeztünk meg körkérdésben arról, mi az a színházeszmény, amelyet most, jelenkorunkban hitelesnek, előremutatónak és a helyi közösség számára is adekvátnak és korszerűnek tart. Kérdéseink a következők voltak: Mi az a színházi credo, amit igazgatóként magáénak vall? Hogyan fest az Ön olvasatában egy releváns, 21. századi vidéki/városi kőszínházi koncepció? Hogyan képzeli el…
A Tatabányai Árpád Gimnázumban együtt dobálták a tortát, aztán felnőttként elváltak útjaik. Tánczos Adrienn Szegeden kőszínházi színésznő, Rába Roland a budapesti független szféra színésze. Most a színházi nevelési előadások iránti elkötelezettségükben találkoztak. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, szerkesztette: Proics Lilla.
Amikor e sorokat írom, még csak bő fél éve élünk a koronavírus-járvány valóságában, de színpadjainkon máris hangsúlyosan szerepelnek az antiutópiák. Ennyire gyors reagálású lenne a magyar színház? Igen is, meg nem is: mindhárom, alább tárgyalt premiert az előző évad második harmadára, illetve végére tervezték – filológiai csemege volna tudni, hol mi változott, mi lett kevésbé…
Ceci n’est pas une critique, villogó, piros betűkkel szeretném most ezt a mondatot a képernyőn látni. Azt is megmondom mindjárt, hogy miért.
Sok vihart kavart tavaly a szegedi igazgatóváltás. Elsősorban a váltás módja, kivált Gyüdi Sándor korrektnek a legnagyobb jóindulattal sem mondható „kettős szerepvállalása” okán (a színház korábbi igazgatója újra pályázott a tisztségre, ugyanakkor Barnák László konkurens pályázatában a zeneigazgatói poszt várományosaként szerepelt). Kevesebb szó esett arról, hogy a teátrum profiljában, műsorpolitikájában, illetve a megvalósítandó bemutatók színvonalában…
…a sztori teljesen profán, mi több, rettentően hétköznapi és borzasztóan közhelyes, a karakterek mélység és árnyalat nélküliek. Vidovszky György rendező ezt az alapanyagot komolyan vette és még el is emelte, amitől a Molcsanov-lufi azonnal kipukkadt.
