Napról napra

Hőségtől zsibbadt, naptej illatú, lazulásra vágyó közönség zsong a Városmajori Szabadtéri Színpad széksoraiban. Ki csupasz vállakkal, ki csupasz lélekkel adja át magát az ígérkező jónak, a várva várt zenének és a remélt nevetésnek. A színháziak azt várják, hogy végre sötét legyen, a szervezők meg azt, hogy a harangszó ne verje szét az adott produkciót. Az […]

Általános tapasztalat, hogy bár a korlátozások több hullámban és lépcsőben mára megszűntek, messze nincs annyi nézője a színházaknak, mint a járvány előtt volt. Noha a nézők számára a jegyekért folyó verseny fellazulása és az egy főre jutó légköbméterek számának növekedése jó iránynak tűnhet, a színházaknak korántsem az. Jelentős budapesti kőszínházak mellett elsősorban függetleneket befogadó/azokkal kooperáló […]

Marton László rendezőként négy évtizeden keresztül volt a Vígszínház meghatározó személyisége, igazgatóként huszonnégy évadon át vezette a színházat. Makacs, a saját és a színháza érdekeit felfelé, a kulturális elitek és a közönség felé is képviselni tudó ember volt. Egy színházi ember, aki tudott élni a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas és a kétezres évek színházi és politikai fordulatai által […]

Hosszú egyeztetés után sikerült egy tárgyalása és egy színházi fellépése közé beszorítani ezt a beszélgetést. Miközben tárgyalópartnerei kitódultak az igazgatói irodából, végigpásztázhattam a falon lévő töméntelen fotót, amelyek kirajzolják a Vígszínház 125 éves történetét. Egy korty a bekészített pohár vízből, s Rudolf Péter vált: intézkedő direktorból készséges beszélgetőpartner lesz. NÁNAY ISTVÁN interjúja. 

A Vígszínház 1896. május 1-jétől az államosításig Budapest legnagyobb magánszínházaként működött. Nemcsak műsora volt változatos, s nemcsak kiváló társulatával hívta fel magára a figyelmet – ez volt a legtőkeerősebb vállalkozás, mely fénykorában nagyszerűen jövedelmezett részvényeseinek.

Első találkozások, legendás partnerek, nevezetes előadások és persze a rendező-igazgatók meghatározó szerepe: a Vígszínház társulatának négy oszlopos tagját emlékek és történetek felidézésére kértük. LÁSZLÓ FERENC mikrofonja előtt HALÁSZ JUDIT, KERN ANDRÁS, KÚTVÖLGYI ERZSÉBET és LUKÁCS SÁNDOR.

„Hol van az út kifelé a kátyúból? Önmagadban, színész, csak önmagadban. Nézz befelé egy kicsit és határozd el, hogy nem törődsz a világgal. […] Elvonatkoztatod magad a zűrzavartól, eszmék és esztelenségek kaotikus zavarától és dolgozol.” Várkonyi Zoltán[1] Várkonyi Zoltán az államszocialista kultúra sztárja,[2] kiapadhatatlan tehetséggel megáldott színész, rendező, filmkészítő, író és fordító, gyakorlatorientált művész, aki […]

A rakugo olyan színházi forma, amelyben az egy szem előadó („a lehulló szavak embere”) egyetlen legyező segítségével, ám erősen pergő nyelvvel mesél el egy bonyolult, s olykor mulatságos történetet, minden szereplőt szinte ültőhelyében elevenítve meg. Szántó Balázs lesz a mindenkit megszólaltató beszélő, Kovács Olivér pedig a néma szereplő, a sötét csuhás, fedett arcú árny, a […]

Kosztya csak fut, fut, kifelé a színházból, miközben Szorin a színház fontosságáról papol. A fiú kamerája rögzíti, ahogy kirohan az utcára, odamegy a járókelőkhöz, faggatva őket, kellenek-e új formák – van, aki válaszol, sőt, még egy taxi is megáll, majd a félreértésre rádöbbenve gyorsan továbbhalad. Kosztya pedig visszaszalad, látjuk közben az előteret, sőt, a társulati […]

Olyan érzésünk van, mintha egy készülő sikerdarab egyik utolsó próbáján lennénk. Abban a fázisban, amikor már mindenki mindent tud, csak még nem sikerült megtalálni az egészben a lényeget.

Dohoghat magában a kritikus, hogy miért kerül színpadra annyi film-remake a magyar színházakban, de nem tehet mást, mint konstatálja, hogy – különösképpen a Vígszínházban – már ennek is hagyománya van. Kicsit olyasmi talán ez, mint a 18. század végi barokk és gáláns operák világa, amikor a milánói vagy bécsi néző úgy ment be a színházba, […]

1935, 1945, 1953, 1978, 1993 – a néző szeme alighanem rögvest megakad a dátumokon, amelyek a játéktér közepén, a forgószínpadra állított kis lakásbelsők felett olvashatóak. Igen, ebben az öt évben játszódnak az események, nem lineárisan, hanem összevissza haladva az időben, s ha a forgószínpad nem fordul el, az aktuális évszám világít is.