Napról napra

A nagy társadalmi ellentéteket kétségkívül tompítja, hogy a Király Színház közönsége akkor – és a Vígé most! – valamiféle színházszociológiai értelmű „kívüliségben” szimpatizál a hősökkel: nem drukkol annyira a cselédek győzelméért, mint amennyire szeretné látni az arisztokrácia megleckéztetését. Az operett a semleges megfigyelő hamis önképét kínálja a nézőnek.

Állj be, Béla a sorba! – mondták az akkor pályakezdő fiatal színésznek. Van-e a sorban kijelölt hely? Örömökről, színházhoz való elkötelezettségről, kérdőjelekről, lehetőségekről is beszélgettünk Fesztbaum Bélával.

A pótlásként nagy vonalakban felskiccelt közeg karakter nélküli, pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz, már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar.

A zene és a zenés színház felöl érkezett: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett, és televíziós tehetségkutatókban is szerepelt. A pécsi Nemzeti Színházban eltöltött pár év után szerződött a Vígszínházhoz, ahol zenés és prózai szerepekben is bizonyított már a Jó estét, nyár, jó estét szerelem gyilkosától A Pál utcai fiúk Bokáján át A diktátor Schultz hadnagyáig. Mint […]

Leírni is különös, hogy valaki épp azért élte túl a holokausztot, mert zsidónak álcázta magát. Pedig Malikával éppen ez történt.

…talán a börtön írja le legjobban Tamáska Mária és férje életét. Börtön, ahol Kádár többször, még Csermanekként is megfordult, börtön a párt is, ha bezár és ha kizár, börtön a barátok nélküli magány, a monoton levélbontogatás és sajtóellenőrzés, amiből legfeljebb a ’77-es varázslatos vatikáni látogatás jelentett kiszabadulást. (…) És a börtön ránk is vonatkozik…

A Pesti Színház előadása, Valló Péter rendezése alatt volt bőven időm töprengeni a darabválasztás lehetséges motivációiról, szereposztási lehetőségekről, kényszerekről, kompromisszumokról…

Egy sci-fit látunk, ami önmagában is elég lehet, de a szerzőpárostól eddig nem ehhez szoktunk, hanem ahhoz, hogy minimum duplafedelű történetekkel állnak elő. Újdonság az is, hogy ezúttal nem ők állították színpadra a darabjukat, nem maguknak, hanem a rendező felkérésére, a Vígszínháznak dolgoztak.

Kilátástalan, küzdelmes sorsok, sokat tapasztalt nőalakok megformálója. Minden „színtéren” és műfajban a minőséget, a mélységet képviseli. A megújulás folyamatos igényével és képességével játszik, rendez, forgat, tanít a Színművészeti Egyetemen. És nem mellesleg kétszáz gyerekkel van kapcsolatban a Nemzeti Vese Program nagyköveteként és a becsvölgyei nyári táborban. A Radnóti Színházban beszélgettünk Börcsök Enikővel, aki A művésznő […]

Felnőttnek lenni piszok nehéz – ezt az életérzést igyekszik megragadni Pass Andrea Vígszínháznak írt darabja, A vándorkutya, ami három család életébe enged betekintést egy rongyos plüsskutya gombszemén keresztül.

A megérintődés esélyének megadása, a találkozás létrejötte a lényeg, nem a megfelelési kényszerből űzött műelemzés kalapáló kopogása. Hogy a közös birtoklással járó öröm során majd egy fényes pillanatban rá lehessen mutatni egy alkotói megoldásra: ezt nézd! S az majd megmarad, s hívja a többi rácsodálkozást.

Sokan ma sem értik, miért hagyta ott a sokak által vágyott Katonát, miért cserélte fel a biztosat a függetlenek bizonytalanabb helyzetével. A Szputnyik megszűnése óta a Vígszínház tagja, de mindenhol azt keresi, ami „nyitva tartja a szemet”.