Elénkbe lökik a főhőst, s már itt vagyunk a weimari köztársaságban. S itt az első megoldandó probléma is. Hogyan kövessünk átéléssel egy erények nélküli embert? Azonosulni nem lehet – és nem is kell – vele, szétfoszló személyisége viszont arra is alkalmatlan, hogy meggyűlölve szerveződjünk ellene.
Jákfalvi Magdolna: A Pintér-előadás tézismondata terjed a médiában: lehet-e valós személyt színpadra állítani? Jó felvezetés, s mint ilyen, pontatlan. Ez az előadás annyira állít valós személyeket a színpadra, mint bármelyik másik teszi, azzal a különbséggel, hogy felkínálja: nézzük kulcsdrámaként.[1]
Bulváros túlzással szólva az évad legjobban várt színházi eseménye volt az Ascher Tamás Háromszéken bemutatója. Azok körében mindenképp, akik emlékeztek A bajnokot övező botrány hevében feltett újságírói kérdésre, miszerint „Pintér Béla mikor ír drámát egy színházigazgató szaftos magánéletéből”, és tudták, hogy az előadás az erre adott „parádés riposztként” jött létre. Többhangú kritika Kovács Natália és…
Mókusmező az álmok netovábbja. Zöld sziget, közel a városhoz, ide vágyódik a műszaki fordító nő nevelt fiával, a városi dzsungelből. Ám az álmoknak ára van, nem is akármilyen.
Fekete Ernő hűséges típus: 22 éve a budapesti Katona József Színház társulatának tagja. Nem egy harsány alak – saját elmondása szerint –, de azért tud meglepetéseket okozni.
Sokan ma sem értik, miért hagyta ott a sokak által vágyott Katonát, miért cserélte fel a biztosat a függetlenek bizonytalanabb helyzetével. A Szputnyik megszűnése óta a Vígszínház tagja, de mindenhol azt keresi, ami „nyitva tartja a szemet”.
Ami egy újságcikkben erkölcsi számonkérés, kaján ötlet, az a színházban több szempont, pillanatnyi benyomások és helyzetek egymásra rakódása, bonyodalom, a két fél által megélt fájdalom: élet.
Arany János úgy áll a középpontban, hogy tőle jóval kevesebb szöveg hangzik el, mint szellemi követőitől, költőtársaitól. Ennek nyomán pedig sokkal inkább kidomborodik az irodalomra, a költői hagyományra, a kortársakra és az utódokra gyakorolt hatása.
A téma önmagában – vessen fel mégoly fontos és időszerű kérdéseket is – aligha indukál izzó színpadi feszültséget.
Pedig Béres Attila előadása zenei precizitással, olyan színházi profizmussal működik, ami nagyon meggyőző – minden hajszálpontosan van a helyén. Kivéve a nőt mint embert az én szempontrendszeremben: mit kérdez, mire késztet, miről gondolkodtat ez a színház?
