Együtt vagyunk, egy budapesti lakásban, színház van egy talált térben.

Abban nem lenne semmi meglepő, hogy egy „titkos lakásba” megyünk, hiszen erre készültünk, így kaptuk a meghívót, ezért találkozunk a Puskin mozi aulájában. Abban már inkább, hogy a moziból kipenderítik a színházra gyülekező békés társaságot, mondván, „ez a mienk”, így aztán az utcán folytatjuk a szervezkedést.

A kezdeti konfliktusról még eszünkbe juthatna az intézmény kontra „talált hely”, megcsontosodott magyar színházi rendszer kontra mozgékony társulatok helykeresése, hiszen a HOPPart előadására megyünk egy lakásba. De ezen a szombat estén semmi sem szegi kedvünk, elejétől fogva olyan ez, mintha buli lenne, a házmester vagy a szigorú szülők ránk szólhatnak, ennyi benne van. Magán és nyilvános tér egyszerre, sejteni, hogy nem lehet nagy zajt csapni, mondják is, hogy volt már rendőrség, így aztán a siketek tapsával honoráljuk majd ezt az igazi közösségi estét. Beérkezünk a titkos lakásba, ki tudja kié, Kossuth Lajos utca valahány szám, második emelet, lakatlan egyszoba-hall, nem túl tágas, sokféle szék, rekamié, puff meg hokedli, ki tudja kié és honnan, hány háztartásból vagy lomtalanításból. Játéktér alig marad. Végül tényleg olyan, mintha „Zsolti” meglepetés-bulijára jöttünk volna, ha engem is megszólít a nagyképű Nyúl, a parti szervezője (Polgár Csaba), hogy mivel készültem, hajlandó vagyok felajánlani a nálam lévő könyvet. Még az Ohiócímű dalt is betanuljuk ülő koreográfiával együtt, annyira akarjuk ezt a bulit, jobbra tőlem professzorasszony, szemben rendező, sok a fiatal. Együtt vagyunk, egy budapesti lakásban, színház van egy talált térben. Ottfelejtett tárgyak közt buli nyomai látszanak, üres üveg, szotyi, csikkek.
A Szörprájzparti Nagy Zsolt jutalomjátéka is lehetne: az izgága, örök sértődött, örök szeretetéhes Zsolté, aki egyfolytában hazudik, mindenkit átver, mindenkit elcsábít, taszítóan rokonszenves, hol egy kiadós infarktusra, hol egy Dunába vagy vonat alá ugrásra készül, állandóan mindenkivel szakít, komikusan tragikus figura, egy önsorsrontó, egy Liliom, egy Woyzeck, egy Trepljov már megint. (Egykori rendezője ott ül és „vele van”, drukkol neki, szereti, szánja, neveti, énekel). Nagy Zsolt olyan, mint akire ráíródtak szerepei, s ezekből most újat gyúr össze magának: a Nagy Zsolt-szerepet, melyet félig ő maga, félig a drámaírója, Kárpáti Péter fabrikál neki. Nagy Zsolt ránk néz, provokál, sértődik, s már faképnél is hagyott. Mindent tud színészként. Gyors és perzselő, mint a villám. És most itt van a Nagy Szenvedélyes Szakítások hőseként, egyfolytában küldi az utolsó esemeseket, állandóan búcsúzik, összejön, hogy szakítson, szakít, hogy marasztalják, ha kérlelnék, csakazértse, ha meg nem tartóztatják, őrjöng. Mert nincs jó megoldás. Ő a Nap, körülötte forognak a szépséges Holdleányok, egymás karatézó versenytársai, Dia és Kata (Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Katalin), előbbi sértődöttebb és keményebb, utóbbi flegmább és agresszívabb, két kiváló színésznő. A zenét a remek, szerény Herczeg Tamás adja alájuk.

A meglepetésbuli közepén: Nagy Zsolt / Koncz Zsuzsa felvétele

A Kárpáti Péter által – társulatra, helyzetre – írt darab hétköznapi történetként indul, ráérősen, halkan folydogál, hogy aztán egyre sodróbb szakításorgiává és abból is halállal való incselkedéssé kulmináljon, mert a Halál is megjelenik (Baksa Imre képében). Végül a megmentéshez meglepetésbuli szerveződik, amihez mi is kellünk, s ami azt üzeni: „Szeretünk, Zsolt!”, amit „Zsolt” mindig is hallani akart, de soha el nem hitt, s most is nyeglén fogadja, hogy jó, akkor a kedvetekért, de utoljára életben maradok, pedig most még egy részletesen eljátszott szívszélhűdéssel is ránk ijeszt. De tényleg ez az utolsó. Szeretethimnusz lesz abból, amit Zsolt dühös szakításnak vél, mert csak az össznézői szeretet képes megváltani hősünket. Mert semmi sem olyan édes és nevetséges, mint egy kiadós szakítás, mert mindig minden utoljára van, ez van a lét legmélyén, lehet, hogy mi is most jártunk utoljára ebben a lakásban, Kossuth Lajos utca akárhány, második emelet, utcára néző egyszoba-hall. Melyet sürgősen és ráfizetéssel elcserélnénk utcára néző, egyszoba-hallos, Kossuth Lajos utcai lakásra.

Kárpáti Péter: Szörprájzparti
Produkciós vezető, dramaturg: Róbert Júlia. Tér, ruhák: Balázs Juli. Munkatársak: Németh Fruzsina, Kárpáti István. Letépett kar: Kovács Dániel. Tánc: Krisztik Csaba. Verekedés: Kristóf Borcsi, Pálos Hanna. Rendezte: a szerző és a társulat.
Játssza: Nagy Zsolt, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Herczeg Tamás, Polgár Csaba, Baksa Imre, Khaled-Abdo Szaida.

A HOPPart, a Jászai Mari Színház és a Városi Színház Kht./Sirály közös produkciója
2009. február 7.