Ebből a világból emelkedik ki Gruse, ezektől a színészi játékmódoktól választható le Pálmai Anna alakítása. Az ő jelenléte, reszketése nem reflektált, hanem tiszta, egyszerű: valós, valódi.

A színpadi jelenlétek és játékstílusok fajtáival játszik-kísérletezik, elidegeníti az elidegenítést, elrajzol: mindent bevet a Katona Kamra új előadása, Székely Kriszta rendezése, A kaukázusi krétakör. Mindezt talán azért, hogy egy mélyen és őszintén emberi történet megmutatkozhasson-kicsilloghasson ebből az (egyébként szépen felépített és üde) ötletkavalkádból, háborús felfordulásból, hogy ne csak a tanmesét lássuk, és hogy a brechti szándéktól eltérően – igenis – érzelmileg is belebonyolódhassunk Gruse sorsába, választásaiba: jócselekedeteibe.

Már ahogy kezdődik: még el sem foglalta mindenki a helyét a nézőtéren, Vajdai Vilmos már ceremóniamesterként csipkelődik-beszélget, hangol az előadásra, mutat rá Brecht brechtiségére, a színházi matéria matériaságára. Könnyed természetességgel reflektál arra – és ez az attitűd több-kevésbé a továbbiakban is megmarad, ha nem is az ő részéről, amiért egy kicsit kár –, ahogyan az előadás, a társulat, a kor a maga képére formálja a darabot. Jól áll Vajdainak ez a szerep, annak ügyesen kivitelezett esetlenségével együtt, a közönség hálásan kapcsolódik a közösséggé kovácsolódás és a nyitottá válás felé vezető csatornára.

Horváth Judit fotói

A keretjátékot – mely két kaukázusi kolhoz vitájáról szól; a háború alatt az egyik elhagyta, a másik megvédte és gondozta a földet, melyet most mindketten maguknak követelnek – például zárójelbe teszi az, hogy felolvasószínházként adják elő: mégis csak ott van a darab elején, tehát fontos, de azért nehéz vele mit kezdeni (sokszor van ez így a klasszikusokkal). A brechti elidegenítő hatások fegyverhordozója, a narrátor (ez esetben az Énekes NÉV) jelenléte is rendkívül hangsúlyossá válik azáltal, hogy Péterfy Bori játssza ezt a szerepet, mit játssza, abszolút Péterfy Boriként van jelen a színpadon, már-már brandként, az énekesnő allűrjeivel együtt: bőrszerkósan, dögösen. Szívesen néztem volna őt is többet, hiszen amikor visszavonul, akkor is lehet olvasni az arcáról, nagy beleéléssel izgulja végig az előadást.

Péterfy Bori

A szereplők többsége viszont abszolút színészként, mesterségbeli tudást csillogtató artistaként van jelen. Lenyűgöző, ahogy leplezetlenül karikatúraszerű, elemelt és frappáns eszközökkel formálják meg a komikus karaktereket. Borbély Alexandra egyetlen homloksimításában benne van a nagyasszony, egyetlen ajakbiggyesztésében a kikapós menyecske. Molnár Gusztáv (m. v.) vérben forgó szemű katonák és kissé debil szomszédok ezer árnyalatát rajzolja fel. Pálos Hanna a hideg és számító alárendeltekét, Rajkai Zoltán a papucsférjekét és másodhegedűsekét. Vajdai Vilmos nyünyögésre és nyüszögésre épít fel egész karaktereket. Szirtes Ági főleg nélkülözésben edzett, a jócselekedettekkel kapcsolatban megfontolt asszonyokat játszik, Tasnádi Bence pedig különféle léhűtőket.

Mészáros Béla és Pálmai Anna

Ebből a világból emelkedik ki Gruse, ezektől a színészi játékmódoktól választható le Pálmai Anna alakítása. Az ő jelenléte, reszketése nem reflektált, hanem tiszta, egyszerű: valós, valódi. Ott áll szemtől-szembe Szimon Csacsacsával – akit a szintén letisztult játékú Mészáros Béla alakít –, egyszerűen és eszköztelenül bontakozik ki az egymásra találás jelenete, és én is a csontjaimban érzem az első szerelem remegését, ujjongását. A  szerény, szürkeruhás Gruse ezáltal az előadás középpontja, de nem tanmeseként, hanem egy emberi sors minden gyarlóságával, az anyává válás folyamatának minden színével együtt. Ezt érzékelteti nagyon finoman Székely Kriszta rendezése (még úgy is, hogy kimarad a karavánszerájos jelenet): hogy Gruse mint anya nem azonnal születik meg, hanem fokozatosan:  a gyermek tekintetével egybefonódó nézésekből, érintésekből, közeledésekből, gondból-bajból, sírásból és lemondásból. Sok más anyához hasonlóan Gruse a kizárólagos vagy-vagy koordinátái közt kényszerül dönteni: választania kell a szerelem bizonyossága vagy a gyermek, vagyis az ismeretlen között (ennek az a legszebb pillanata, amikor az érdekházasság megkötése során kimondja a boldogító igent, és közben a fiára néz). És talán nem is feltétlen az erkölcs parancsa szól amellett, hogy magához vegye a kisbabát, hanem pusztán a tény, hogy a gyermek ott van.

Zsámbéki Jakab

Ezt az ottvanságot szépen hangsúlyozza az a megoldás is, amivel Michel megjelenik a színpadon. Székelynek már az előző katonás rendezésében, a Nóra – Karácsony Helmeréknél című előadásában is ott voltak a gyerekek – mi több, olykor elviselhetetlen ricsajt csaptak, máskor cukin hegedültek –, ami már akkor is a szülőség visszafordíthatatlanságának tényét súlyosbította hogy minden saját életet érintő döntés befolyással van a gyerekek életére is. (És itt eszembe jut A bajnok Margitja, aki akkor dönt úgy, hogy mégsem lép le a szerelmével, amikor hallja a kisfia hangját a telefonban.) A kaukázusi krétakörben Michel kétféle módon van jelen: rongycsomagként (hiszen a darab fikciója szerint kisbabáról van szó), de tízévesforma néma, pusztán a jelenlétével jelen levő fiúként (Zsámbéki Jakab) is. Nem csak elképzeljük azt a gyermeket, hanem ott is van, nem csak ide-oda rakosgatható tárgyról vagy ideáról van szó, hanem egy hús-vér emberről, a maga (egyelőre másoktól függő) sorsával és jövőjével.

Rajkai Zoltán, Kocsis Gergely

E család (!) sorsával fonódik össze néhány pillanatra Azdak, a bíró története. Ő az előadás másik pillére, szintén nagyformátumú egyéniség, de mivel az ő karaktere – bár kétségtelenül színes, de – statikus, nem tart sehova, mégis a többi szereplőhöz, s nem annyira Gruséhoz áll közel. Az ő bírói, s Kocsis Gergely színpadi működése a háborúnak kitett társadalom, hatalom és manipuláció működését mutatja be. A bíróvá való felemelkedéséhez vezető út ugyanolyan abszurd, mint bukása (és újbóli felemelkedése: még le sem törli a vért a fejéről, máris dolgozik, ítélkezik újra). Kocsis azt a fajta tehetetlen értelmiségit játssza, aki teljesen elhasználódik, akire rárohad az alsógatya, a papucs és a köntös, mire furcsa véletlenek folytán odakerül, hogy változtathasson egy picit a világon. Nyíltan korrupt, komolyan vehetetlen figura, de döntései, beszólásai az igazságszolgáltatás és az előtte felsorakozó polgárok elevenébe találnak.

Ő hívja elő a bibliai salamoni ítélet előképét, azaz ő állítja a krétakör közepére Michelt – akinek természetesen hús-vér alteregója a tét –, hogy kiderüljön, ki az igazi anyja: vagy az, aki szülte, de elhagyta, vagy az, aki megszerette Ezen a ponton járatódik csúcsra a díszlet (Szakács Ferenc munkája) egyszerű geometriája: a téglalap alakú színpadra helyezett (kréta)kör, a forgószínpad, s a közepén levő hosszú láda, mely lehet palota, híd, ágy és kád is.

VAGY-VAGY, és mégis olyan rettenetesen bonyolult az egész.

Hol? Katona József Színház, Kamra
Mi? Bertolt Brecht, Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Kik? Katona József Színház
Szereplők: Pálmai Anna, Kocsis Gergely, Péterfy Bori m.v., Mészáros Béla, Borbély Alexandra, Molnár Gusztáv m.v., Pálos Hanna, Rajkai Zoltán, Szirtes Ági, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Zsámbéki Jakab, Botka Zoltán
Fordította: Szabó-Székely Ármin. (A dalszövegek és az Énekes szövegei Ungár Júlia fordítása alapján készültek.). Díszlet: Szakács Ferenc. Jelmez: Nagy Fruzsina. Jelmez-asszisztens: Szelei Móni, Komlóssy Petra. Zenei vezető: Gáspár Gergely, Nagy István, Péterfy Bori. Zenei dramaturg: Mátrai Diána Eszter. Asszisztens/súgó: Héricz Anna, Sütheő Márton. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Rendező: Székely Kriszta.