Ahogy az eredeti is rendkívüli éleslátásról, pszichológiai érzékről és kritikai gondolkodásról tanúskodik, az átirat is megtartja a kíméletlen külső nézőpontot és az aktualitásra épülő humort. Egyértelművé teszi: ha más díszletek között is, de ugyanaz történik, mint száz éve. És feltehetően ugyanez lesz 2045-ben is.

A darab letölthető INNEN

Széllkálmángrádtól nyugatra. Előszó a Zűrzavar 2045 című darabhoz

Örkény István Színház: Zűrzavar 2045. Fotók: Horváth Judit

Az átirat alapjaként szolgáló eredeti mű szerzőjéről körülbelül olyan magabiztossággal állítható bármi, mint ahogy az Örkény előadását kísérő műsorfüzetben áll: “Lev vagy Leo Birinszkij született Leo Gottesmann néven egy zsidó családban 1885-ben Kijevben vagy 1882-ben valahol Oroszországban vagy 1884-ben Galíciában vagy Liszjankában, a mai Ukrajnában, avagy – az 1927-es amerikai emigrációjakor használt útlevele szerint – Bluefieldsben, Nicaraguában.” Élhetett Oroszországban, Bécsben; Münchenben és Berlinben pedig némafilmekben dolgozott forgatókönyvíróként és rendezőként. Halálának időpontja ugyanúgy nem ismert, mint születési dátuma: 1918-ban, 1944-ben, vagy 1951-ben halt meg, feltehetően az USA-ban, ahol a harmincas és negyvenes évekből több amerikai film stáblistáján szerepel a neve. Alig pár darabjáról tud a színháztörténet.

Jelen dráma eredetije valószínűleg 1912-ben íródott és jelent meg Münchenben németül Narrentanz (magyar fordításban: Bolondok tánca) címmel, valamint mutatták be még ugyanebben az évben Prágában. Magyarországon csak három korábbi bemutatóját tünteti fel a Színházi Adattár. A darab az 1905-ös orosz forradalom eseményeiből inspirálódott, különösen a központi szituáció, mely valóságossága csak a forradalmat követően jó pár évvel vált egyértelművé. Ahogy Duró Győző írja előszavában Györffy Miklós magyar fordításához ‘94-ben, szintén a Színház folyóiratban: “mint tudjuk, a forradalom egyes hőseiről bebizonyosodott, hogy fizetett besúgók voltak; a leglázítóbb kiáltványokat és röpiratokat a titkosrendőrség pétervári házinyomdájában állították elő; bizonyos fölkeléseket éppen azok a cári ügynökök szervezetek, akik aztán pecsétes kinevezéssel ezek elfojtását irányították; s a kormány tagjai ellen elkövetett sikeres vagy sikertelen merényletek tervét ugyancsak a cári titkosszolgálat boszorkánykonyhájában főzték ki, hogy aztán megtorló akciókat foganatosíthassanak.”

Ahogy az eredeti is rendkívüli éleslátásról, pszichológiai érzékről és kritikai gondolkodásról tanúskodik, az átirat is megtartja a kíméletlen külső nézőpontot és az aktualitásra épülő humort. Egyértelművé teszi: ha más díszletek között is, de ugyanaz történik, mint száz éve. És feltehetően ugyanez lesz 2045-ben is.

A Zűrzavar 2045 nem is olyan távoli disztópiába kalauzol minket. Bánki Gergely, Gábor Sára és Polgár Csaba darabjában a valaha volt Magyarországot már csak Vengrija-tartományként emlegetik, mióta magába olvasztotta az örökéletű Szent Vlagyimir vezette Újorosz Birodalom. Az utcákon áll a szmog és tűz a nap, a tartományi Venger1 híradó szerint fertőznek a várost ellepő keselyűk, és nyugatista-kaotista terroristák fenyegetik az orosz-magyar barátságot szomjazó, törvénytisztelő honpolgárokat. Ebben a birodalmi központtól, Széllkálmángrádtól messze eső kis tartományban az Örkény Színház valamikori épületegyüttesébe vette be magát a felsővezetés: Orkány Elíz kormányzóasszony, aki a kormányzati közlekedőn masírozva osztogat parancsokat, Baráth Vendel, a férje, aki a fiatal árva sajtósfiú, Gyinke mellett próbál meghittségre találni, Orkány Málna, Elíz testvére, aki Vengrijában talán egyedüliként rajongja az új rendet, Baráth Olga, Vendelék lánya, aki rendkívül felvilágosultan tér haza nyugatról, Pekendi Lóránt állandó neurotikus remegéssel és kokainfüggéssel küzdő kabinetfőnök, valamint hivatalnokok és műszaki muzsikok. Itt kopogtat egy személyben a nép képviselője is: Selmeczi Kálmán, aki – mert a letelepedési törvény lehetővé tette – elkótyavetyélte személyazonosságát, s azóta próbálja monomániásan visszaszerezni a flamand bevándorlótól, Shelmeczi Kálmántól.

A korrupt vezetés feltett szándéka, hogy bebizonyítsa a darab helyszínéül szolgáló tévéstúdióból: a tartományban forrong a nép, lázadást szítanak a nyugatista-kaotista terroristák, és egy hajszál választja el kishazánkat attól, hogy kitörjön a forradalom. Mindezért cserébe persze súlyos pénzeket zsebelnek be védelmi címen a birodalomtól. El is várható tehát, hogy felmutassanak pár valódi terroristát.

A forradalmi hév ugyanakkor sajnos csekély. Az a pár szál kaotista, aki ki akarja robbantani a felkelést, épp csak abban nem tud megállapodni, mi ellen lázadjon: a médiát uraló hatalmi elit, a klímafeszültség, az antiszemitizmus, vagy a nép elnyomása ellen. Ideológiai zűrzavar van, súlyos, definiálatlan fogalmakkal dobálózás, világos cél és eszmerendszer nélkül pedig befullad minden puccskísérlet. És itt kapcsolódik rá igazán a darab a kortárs valóságra.

Kevés olyan új színdarab születik és kerül azonnal bemutatásra, ami ennyire politikus mer és akar lenni, ami ennyire evidens módon kirakja a színpadra a mindent átitató korrupciót és cinizmust, a nyomasztó napi politikát. Ez a szelep-effektus váratlanul felszabadító, feszültséglevezető, még akkor is, ha bizonyos lehetőségek, történetszálak nincsenek teljes mélységükig átgondolva és kibontva, emiatt néha akadozik vagy váratlan fordulatokat vesz a cselekmény.

A darabot – és a 2020 októberében, az Örkény Színházban bemutatott, és az Örkény színészeire írt előadást – az abszurd humor működteti igazán, melyre még magabiztosabban támaszkodhattak volna a szerzők. Ehhez tartoznak a zseniális nyelvi találatok (mint pl. az orosz-magyar pletykalap, a “Borscs”), a lazán kapcsolódó, kabaré-szerű jelenetekbe ékelődő, oroszosított nyugati vagy magyar slágerek (pl. “Dzson Lenin Imedzsin” című száma), a vissza-visszatérő, Vénséges vén Mácsai Pál nevű szereplő által magyarra fordított, lehangoló orosz közmondások (“Rossz annak, aki emlékszik a rosszra.”, “Osztozkodj azokkal, akikkel osztoznod muszáj.”, “Ami kellett, elvettük, ami nem kell, itt hagyjuk.”), az államilag szabályozott történelemről és eredettörténetről szóló mini-monológok (“a Föld lapos, és egy vízen úszó vengrij szürkemarha tartja a hátán…”), és a hírhamisítás elképesztő termékei (“nem az éghajlat melegedett föl, hanem mi hűltünk le.”).

Kérdés, sikerül-e végrehajtaniuk a kaotistáknak a puccskísérletet, képesek lesznek-e bevetni a titkos fegyvert, az Agyat, mikor a zűrzavar a tetőfokára hág, s mi lesz végül a csúcsdísz ezen az eklektikus, fehér-kék-piros-fehér-zöld karácsonyfán.