„És Bodor Panna drámájának legfontosabb erénye éppen ez: képes úgy közölni azt az élethelyzetet, amelyben az önmagát vesztett főhősnő vergődik, hogy megértjük, nem az ából bébe eljutás a lényeg, még csak nem is a megváltás, a megszabadulás. Hanem ennek a helyzetnek a megértése.”

A darab letölthető INNEN

Gáspár Ildikó: Néhány gondolat Bodor Panna A hisztérika című drámája elé

Bodor Panna

Bodor Panna drámája bolyongás. Vagy ha úgy tetszik, kutatás. Keresés. Azt is keresi, hogy mit keres.

Janka1 és Janka2 ugyanaz az ember. És aki a színdarabban nem Janka, azt az egyszerű nevet viseli, hogy Nem Jankák. Tehát a drámában hárman szerepelnek, ketten ugyanazt a személyt játsszák, egyvalaki pedig sok személyt. És ezzel le is írja Bodor Panna, hogy mi az a helyzet, amelyben a két Janka keres és téblábol, beszélget és vitatkozik: itt csak kettő ember létezik, aki ugyanaz, és rajtuk kívül senki vagy mindenki. Arctalanul, mindegyül.

Ez a vizuális alapvetés a megduplázódott Énnel és az őt körülvevő személytelen mindenséggel ismerős kép. A tükröződő Én helyzete csapda és útvesztő. A Jankák lelkében bolyongunk: helyileg többnyire Varázshegyen, egy pszichiátriai intézetben vagyunk, itt próbálnak a Jankák emlékezni és értelmezni.

Fájdalmas képek, helyzetek tanúi leszünk. Ezek a Jankák egy kis szeretetért tálcán nyújtják át önmaguk fejét. Ebben a világban megrendítően magától értetődő, hogy hogyan válik valaki bántalmazottá. Mégcsak nem is érzi magát annak. Annyira nem tekinti magát fontosnak, hogy még azt sem érzi, amit érez. Érteni akarja, ezért magyarázatokat keres és kap. De ezek a magyarázatok nem magyaráznak meg semmit.

És Bodor Panna drámájának legfontosabb erénye éppen ez: képes úgy közölni azt az élethelyzetet, amelyben az önmagát vesztett főhősnő vergődik, hogy megértjük, nem az ából bébe eljutás a lényeg, még csak nem is a megváltás, a megszabadulás. Hanem ennek a helyzetnek a megértése. Ha át tudjuk adni azt az érzést, amit ez a meghasonlottság jelent, akkor talán ki lehet lépni a csapda-képből: a tükör eltűnik, Jankából egy lesz, és a világ sem lesz arctalan. Nem önmagához lesz láncolva a dialógust folytatni akaró, mert a párbeszéd egy új térben jön létre, ahol a kapcsolódni vágyó figyelme nem saját magára, hanem a másikra irányul, és az arctalan arcot kap, emberré válik. Valószínűleg ugyanabban a pillanatban, amikor ez a dráma színpadra és nézők elé kerül.