A pelikán a keresztény szimbolikában az önfeláldozás allegóriájaként jelenik meg. A magyar protestáns felekezetek ikonográfiájába beépült madár a legenda szerint előbb halálra csipkedi követelőző fiókáit, majd e fölötti bánatában a harmadik napon felsebezve mellkasát, saját vérével támasztja fel őket. A kereszténységgel csak élete vége felé megbékélő Strindberg gúnyosan kiforgatja a címben szereplő szimbólumot, ez a madár inkább a fiókái vérét szívja, mintsem táplálná őket a sajátjával.

Fotók: Dömölky Dániel

Ördög Tamás nem először rendezi A pelikánt. A Dollár Papa Gyermekei formációval 2014-ben felolvasószínház keretében, később az együttes Család-trilógiájának részeként Otthon címmel szerepelt hosszú ideig a társulat repertoárján. Ami érthető, hiszen tematikailag illett az emberi kapcsolatokat sebészi mélységekben boncolgató színészduó profiljához, továbbá a lakásszínházas előadásokon csiszolt előadói esztétikához, amelynek kulcselemei a karnyújtásnyira végbemenő történések, illetve a csak ilyen közelségben létrehozható intimitás. Nem csoda, hogy a filmként is rögzített előadást ennek megfelelően a Dogma-filmek módszereivel dolgozták fel.

Strindberg drámája egy család végnapjait meséli el, amely végről maguk a szereplők tehetnek. Elsősorban nem a kapzsiság az, ami kikezdi a családi egységet, hanem az, hogy szinte az egész életüket hazugságok sűrűn szövött hálójában élték. Az apa, aki a dráma idején már halott, valószínűleg nem volt őszinte a család anyagi helyzetével kapcsolatban. Az anya állandó kalandjai, hiúsága és a fényűzés rabja. Nem csoda, hogy a két gyerek képtelen arra, hogy felnőtt fejjel bármilyen felelősségteljes döntést tudjanak hozni. Mindannyian mérgezett kútból merítenek, képtelenek az egymással való kommunikációra, mert a sérelmek és bántások keserű vizét isszák.

A közös múlt tehát adott a darabbal, a kérdés inkább az volt Ördög Tamás rendezésével a Radnóti Színházban, hogy alkotói módszerét át lehet-e ültetni nagyobb színpadra, pontosabban egy kőszínház kisebb, de frontális elrendezésű nagyszínpadára. A teljesség nélkül fontos állomások voltak ebben, hogy a Kék lagúna a Trafó nagyszínpadán került bemutatásra, az Örkény stúdiójában pedig már Ördög második rendezését is bemutatták, valamint a Budaörsi Latinovits Színházban A vágy villamosát rendezhette. Ezek nem a megszokott Dollárpapás helyszínek – és a sort még folytatni lehetne – bár úgy gondolom, hogy eddigi nézői követték őt ezekre a helyekre is. Kérdés, hogy a fogadó intézmények, amelyek stabil nézőközönséggel, és adott esetben különböző ízlésvilággal rendelkeznek, mennyire tudják befogadni ezt a közelítést.

Az egyik legszembetűnőbb változtatás az Otthon címmel játszott előadáshoz képest az, hogy a szereplők nem a színészek saját nevén szerepelnek, valamint a Radnótiban a dráma nincsen feldúsítva vendégszövegekkel. Ez abból a felismerésből is adódhat, hogy az Ördög számára olyan fontos intimitás a dobozszínház színpada és nézőtere viszonylatában nem valósítható meg a tőle megszokott formában. Ezért a szöveg „feldúsítása” sem történhet ugyanúgy, mivel kizökkenthetnék a nézőt, és nincs meg annak a karnyújtásnyi kontaktusnak az illúziója sem, ami egy lakásszínházi produkciónál alapvető hatáselem. Viszont gyanús, hogy sok minden húzás áldozata lett. Hárs Anna dramaturgi munkájának köszönhetően egy nagyon koncentrált, és nagyon mai darabot láthatunk, amelyen egyáltalán nem érződik a keletkezése óta eltelt több mint száz év.

Az előadás két nagyobb részre bontható. Az első rész inkább a Tóth Ildikó által játszott anyára, Elise-re, a másik pedig a két testvérre, Gerdára és Fredrikre koncentrál, akiket Sodró Eliza és Major Erik alakítanak. Pontosabban inkább az ő nézőpontjukból tekinthetünk vissza a családi múltra, illetve az aktuális helyzetre. A két részt az anya rémálomszerű éjszakája választja el, amit élesen kontrasztos vörös és zöld fényben tölt az előadás egyetlen díszletelemeként szolgáló disznó alakú kanapén. Ez a meglehetősen kényelmetlennek és enyhén visszataszítónak tűnő darab nemcsak egy vérbeli statement piece, de a hiányzó apa szimbóluma is, akinek az emléke ugyanolyan kényelmetlen és zavarba ejtő, mint maga a bútor, de akire még mindig lehetséges malacperselyként tekintenek, és aki/ami az egyetlen megkerülhetetlen pont az előadásban. De bármilyen kényelmetlennek tűnik is, ez az egyetlen komfortos, pihenésre alkalmas hely az egyébként fagyosan hideg, rendesen soha ki nem fűtött lakásban. (Díszlet: Izsák Lili.)

Visszatetsző is lenne, ha egy lakályosan berendezett enteriőrben tálalnák a történetet. Mert ez a sivárság ott van minden szereplőben. Világos, hogy Tóth Ildikó Eliséje számára ez egy érdekházasság volt. A két felnőtt gyerek mellett is még fiatal és csinos nő nem akarja a neki nem is annyira fájdalmas gyász alá temetni magát. Ez még érthető is lenne a részéről, ha nem pont a lánya ellen követne el árulást, azzal, hogy a saját szeretőjéhez adja feleségül. A vendégként színre lépő Bányai Kelemen Barna által alakított Axelhez, aki egyszerre jelenít meg egy tenyérbemászó sármőrt és egy hidegen számító opportunistát. Az ő karaktere tényleg nem törődik semmivel és senkivel, csak saját magával. Kettejük karaktere dönt csak szabadon ebben az előadásban, ezért a felelősséget is nekik tulajdonítjuk. Sodró Eliza és Major Erik karakterei viszont nem csak a ház és az előző két figura foglyai: saját félelmeik, és az egymással szemben érzett ellenszenvük sem hagyja őket szabadon dönteni, vállalva a következményeket. Nem csoda, hogy végül a tarthatatlan és kibírhatatlan világuk felégetése lehet számukra az egyetlen kiút.

Úgy tűnik, hogy Ördögnek sikerült megtalálnia azt a módszert, amivel saját műhelyének ethoszát egy nagyszínpadi produkció szolgálatába tudja állítani. Vendégrendezései közül azok a sikerültebbek, amelyek nem hagyják maguk mögött a kamaraszínházi jelleget. Amelyek hasonlóan jelzésszerű terekben történnek meg, mint legelső produkciói, mert ezek a terek felnagyítják a szereplők lelkiállapotának stációit, ahogy itt is. És kevésbé sikerülnek, ha az előadás tere nem zsugorodik össze a néző körül, vákuumba csomagolva, megvonva a fellélegzés lehetőségét. A pelikán után pedig biztos, hogy mindenki nagyot szippant a Nagymező utcai levegőből.

Mi? August Strindberg: A pelikán
Hol? Radnóti Színház
Kik? Szereplők: Tóth Ildikó, Major Erik, Sodró Eliza, Bányai Kelemen Barna. Dramaturg: Hárs Anna. Díszlettervező: Izsák Lili. Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina. Ügyelő: Kónya József. Súgó: Farkas Erzsébet. Külön köszönet: Mezei Bence. A rendező munkatársa: Perényi Luca. Rendező: Ördög Tamás.