A színikritikusi mentorprogram résztvevőiként kaptunk meghívást Nagyváradra, a 10. HolnapUtán Fesztiválra. Az eddigi HolnapUtánok közül ez volt a legszerényebb kiadás (kevesebb előadással, programmal, szakmai meghívottal), mégis azzal a benyomással jöttünk el, hogy egy nagyon jó hangulatú és meghitt szakmai rendezvényen vehettünk részt. Beszélgetésünkre a TESZT fesztiválon került sor.
Rekord méretű infláció, dúl az ukrán-orosz háború és a már-már elfeledett, de azért nagyon is jelen lévő covid mellett élesen merül fel az a kérdés, hogy hogyan pozicionálja magát egy-egy előadás. Próbáljon meg reflektálni az aktuális eseményekre? Vagy pont ellenkezőleg, nyújtson kikapcsolódást, mentális felfrissülést a krízisek által átszőtt hétköznapokban? Novák Eszter, Az úrhatnám szolgáló rendezője…
A Hangosító 37. adásának témája a felnőtteknek szóló bábszínház. A vendégek: Hoffer Károly, a Budapest Bábszínház rendező-tervezője, Kiss Ágnes, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatója, Kocsis Eszter, a Budapest Bábszínház bábkészítője és Kovács Domokos bábos. A moderátor Gócza Anita.
Úgy sejtem, közel az idő, amikor megszületik az első, Formanek Csaba munkásságát elemző szakdolgozat, s meglehet, valaki már gyűjti is az anyagot hozzá. Kell a művelethez persze egy rugalmas témavezető konzulens, s egy nagy munkabírású hallgató, aki beleássa magát az írói, rendezői, színészi életmű máris jelentős méretű halmazába, remélve, hogy végül képes lesz megfogalmazni, vagy…
Mi maradna egy az 1980-as években írt drámából – Göncz Árpád Mérlege az 1980-as Találkozások című kötetében még „csak” egy tizenhárom oldalas novella –, ha zárójelbe tennénk mindazt, ami a szerzőjével történt, amit a szerzője tett a nyolcvanas évek után, a politikusi pályát, a köztársasági elnökként derűs bölcsességgel viselt hivatalt, az utóbbi fél évszázad fényév…
Ez a cikk egy kísérlet. Saját kedvünk és a kényszer játszanak benne egymás kezére. Mindhárman láttuk 2022. május 8-án Leja Jurišić és Marko Mandić Together című előadását a MU Színházban, és utána belekeveredtünk egy virtuális párbeszédbe, amely a közösségi médiában kezdődött[1] – és itt folytatódik. Hogy lehet, hogy egy ilyen kivételes előadást ilyen kevesen látnak?…
Ahogy elolvastam az Orlai Produkció új bemutatójának címét, szinopszisát, szereposztását, rögtön megképződött a fejemben egy generation gap-dramedy, a maga lehetséges történetszálaival, a karakterek közti konfliktusokkal és békülésekkel, nagy egymásra találásokkal, a fiatalok közt szövődő szerelemmel. Hát… alaposan mellétrafáltam.
A szövegkönyv legnagyobb kihívása, hogy a kanonizált szimbólummá, Izrael állam politikai vallásának részévé vált Szenes története mögé tud és mer-e nézni. A szöveg megírásakor hozott emlékezetpolitikai döntések határozzák meg, hogy mennyire lesz népszerű a darab és hozzájárulhat-e Szenes Anikó hazatéréséhez születésének századik évfordulóján.
Nem az tesz igazán bizonytalanná, hogy a műfaj ezúttal megfoszt a látás kényelmétől. A magány nehezebb.
Lehet igazolást adni a rendezői koncepcióra – hírnév, celeblét, bulvársajtó kulcsszavak emlegetésével –, de azt nem hihetjük egy percig sem, hogy a Chicago alaphelyzete és alapérzete megfeleltethető a miénknek.
