Napról napra

A választott bábtechnika a munka kezdetétől hatással van a szövegkezelésre, a dramaturgiára és az értelmezésre, ezért ideális esetben a rendező, a tervező és az író az ötlet megszületésétől kezdve szorosan együttműködik.

A KLÁVA NÉNI CSÓKJA című cselvígjátékot Bodó Viktor felkérésére írtam, és 2016 októberében mutatták be a hamburgi Schauspielhausban, Pension zur Wandernden Nase címmel.

A mű témája a férfi-női kapcsolatok és korunk más társadalmi kérdéseinek komikus helyzeteken keresztül történő bemutatása.

A területen tapasztalható pezsgés és az egyre több, igazán inspiráló és izgalmas program láttán arra gondoltunk, hogy a színház negyedszázados fennállását többek között azzal tehetjük emlékezetessé, ha egy – a műfajába illő – forgatókönyv-pályázatot írunk ki.

Hol van a szöveg helye a kortárs színházban? Kiszorította a rendezői színház? Megszólalnak új hangok a színpadokon? Milyenek az új drámatendenciák? Megjelennek-e, és ha igen, milyen módon, a közéleti problémák a most írt darabokban, reflektálnak a minket körülvevő valóságra? Vagy a realista színházi hagyományhoz kapcsolódó szövegekkel szemben még  inkább védelemre szorulnak azok az új dramaturgiák, […]

A két kötetből kiderül, hogy a kiválasztott kortárs szerzők élénken érdeklődnek a közelmúlt atrocitásainak és tragédiáinak feldolgozása iránt, bár gyakran érezni, hogy ezekről nagyon határozott és rögzített véleményük is van. 

Az Artists Talk (Találkozás a Művészekkel) szereplői alkotó emberek, projektek kezdeményezői, újságírók és kritikusok.

Miközben a vérmes szerelmi háromszögek vagy inkább négyszögek egy politikai geometria szabályrendszerébe illeszkednek, szellemességük és már-már kaszinóba illő pókertechnikájuk Molnár Ferenc polgári vígjátékainak világát idézik, de éppen mert parvenük játsszák, egymással és egymás ellen vívott csatáik – éppen az alakok első-generációs kisszerűsége miatt – mai államférfiúink és álomnőik szókimondó bohóctréfáivá silányulnak.

…egyre erősödött egyetértésem Ion Luca Caragiale román drámaíróval, aki a drámát nem tekintette a nyelv művészetének, azaz irodalomnak. (…) Ezért aztán remény is van arra, hogy bár a nyelv mindig átalakul, a dráma lényege, néha újraértelmező kizökkentések árán, de mégis megmarad, és közvetíthető is.

…nincs ebben semmi ördöngösség: részvételen annyit értünk, hogy „mindössze” az élet egyik legalapvetőbb és legkézenfekvőbb kérdésére kell válaszolnunk…

Egy normális ország normális színházi kultúrájában ez lenne a normális. Mármint az, hogy egy új bemutatóhoz vadonatúj fordítás készül. Akkor is – vagy leginkább akkor –, ha a (túl?) sokat játszott Hamletről van szó, meg akkor is, ha ritkán színpadra engedett, mert valamiért gyanús klasszikusról. Most mi Schillerrel és a Die Räuberrel el vagyunk kényeztetve, […]

Mockumentary play, írja darabja alcíméül Gianina Cărbunariu, aki a tőle megszokott módon egy bulvárhírré silányult valós esemény apropóján ír a kortárs európai társadalomról.