…nincs ebben semmi ördöngösség: részvételen annyit értünk, hogy „mindössze” az élet egyik legalapvetőbb és legkézenfekvőbb kérdésére kell válaszolnunk…
Egy normális ország normális színházi kultúrájában ez lenne a normális. Mármint az, hogy egy új bemutatóhoz vadonatúj fordítás készül. Akkor is – vagy leginkább akkor –, ha a (túl?) sokat játszott Hamletről van szó, meg akkor is, ha ritkán színpadra engedett, mert valamiért gyanús klasszikusról. Most mi Schillerrel és a Die Räuberrel el vagyunk kényeztetve, […]
Mockumentary play, írja darabja alcíméül Gianina Cărbunariu, aki a tőle megszokott módon egy bulvárhírré silányult valós esemény apropóján ír a kortárs európai társadalomról.
A most következő bábszínházi gyerekelőadás szövegkönyve nem cuki.
Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja.
Senki sem az, mint akinek az első megjelenésekor látszik, de nem is olyan ördögi, hogy nagyszabású hőssé válhatna. A hétköznapjaink pitiáner képviselői ők – s így lesz Bittner rozoga hajója több, mint egy balatoni ingatag jármű.
Kifejezetten érdekesnek tartom, és erre a dráma átírása során jöttem rá, hogy a mai magyar slam poetry formanyelve és a shakespeare-i szöveghagyomány között milyen sok hasonlóság látszik.
Azaz bár a mű beszél konkrét eseményekről (házasság, halál, disznóvágás, egy motor felgyújtása stb.), mégis elsősorban nyelvi, szövegként megjelenő nézőpontok bonyolult játékaként látjuk zajlani a folyamatokat: kevés a konkrét akcióra való utalás, több az elvi önértelmezés.
A képek totalitásának korában a látás személytelenségével a másik meghallását szembeállítani radikális tett. Mindez a Visky-életmű szinte teljes spektrumában megjelenő fontos állásfoglalás.
A történet során a gyerekeken keresztül három családot ismerünk meg, s mindben van valami törés: hiányzó felnőttek vagy túlzott elvárásokat támasztó szülők. Ők viszont még mind napraforgók. Még gyerekek, tehát nagy túlélők.
…hogy választ kapjak arra a kérdésre, mi is érdekelt engem ebben a Ménes Attila-darabban. Elsősorban az, hogy megírta.
„Magamból semmit se hagyok, vagyok”
