Napról napra

A most következő bábszínházi gyerekelőadás szövegkönyve nem cuki.

Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja.

Senki sem az, mint akinek az első megjelenésekor látszik, de nem is olyan ördögi, hogy nagyszabású hőssé válhatna. A hétköznapjaink pitiáner képviselői ők – s így lesz Bittner rozoga hajója több, mint egy balatoni ingatag jármű.

Kifejezetten érdekesnek tartom, és erre a dráma átírása során jöttem rá, hogy a mai magyar slam poetry formanyelve és a shakespeare-i szöveghagyomány között milyen sok hasonlóság látszik.

Azaz bár a mű beszél konkrét eseményekről (házasság, halál, disznóvágás, egy motor felgyújtása stb.), mégis elsősorban nyelvi, szövegként megjelenő nézőpontok bonyolult játékaként látjuk zajlani a folyamatokat: kevés a konkrét akcióra való utalás, több az elvi önértelmezés.

A képek totalitásának korában a látás személytelenségével a másik meghallását szembeállítani radikális tett. Mindez a Visky-életmű szinte teljes spektrumában megjelenő fontos állásfoglalás.

A történet során a gyerekeken keresztül három családot ismerünk meg, s mindben van valami törés: hiányzó felnőttek vagy túlzott elvárásokat támasztó szülők. Ők viszont még mind napraforgók. Még gyerekek, tehát nagy túlélők.

…hogy választ kapjak arra a kérdésre, mi is érdekelt engem ebben a Ménes Attila-darabban. Elsősorban az, hogy megírta.

„Magamból semmit se hagyok, vagyok”

…soha nem lehet egyértelmű, hogy ki beszéljen az áldozatok és/vagy túlélők nevében vagy őérettük.

…a kiszolgáltatottak világát nem felülről, hanem testközelből megtapasztaló-szemlélő vadzseni Tar novelláiból…

Tiszta és átlátszó az egész, mint egy pohár friss víz.