Napról napra

Ezen a jelmezversenyen a zsűri nem hirdet győztest. És akkor mindenki vesztes – esetleg mindenki győztes: elvégre a díjnak fölajánlott szilvapálinkát az instrukció szerint szét kell osztani a farsangolók között. A Mohácsi testvérek tíz év után a legkarcosabb és legköltőibb Caragiale-átirattal köszönnek el a Weöres Sándor Színháztól, bár a Farsang a műsorterv szerint a következő […]

Egy család sokféle lehet. Különbözhetnek a tagok létszámában, a nemek arányában, világlátásukban, és abban is vajon érdemes-e a történetüket színpadra vinni. A Szkéné két kortárs magyar darabot mutatott be tíz nap és megannyi apró eltéréssel.

A családállítás kölcsönvett technikáját remekül használja a játék, Beaumarchais történetei alkalmasak is egy-egy hős számonkérő vagy elbocsátó-megbocsátó jellegű megidézésére. S közben persze, míg Almaviva ténykedését járjuk körbe, föltárul saját, rétegzett életünk ezer elbukási lehetősége is, úgy, hogy végül „nagy expozíciót érezzünk” a megbocsátásra.

A Nórát játszó Nagy Dorottya alakítása sem a babafeleség-elméletre épül, a Helmerrel (Bokor Barna) való viszonya sem ezt tükrözi. Másfajta alá- és fölérendeltség mutatkozik meg kettejük kapcsolatában: a végtelen kiszolgáltatottság, amit Nóra ideig-óráig megpróbál jókedvvel, játékossággal elfedni talán még önmaga előtt is.

Ez az előadás az, amire régóta vártunk. Élő, súlyos, igazi.

Íratlan szabály a (tánc)színházban, hogy ha már feltétlenül szükséges, csak az gondolkodjon a nézők helyett, akinek vannak gondolatai.

A Kilencnek hirtelen szezonja lett: játsszák Temesváron, és a járvány alatt a Budapesti Operettszínházban is próbálni kezdték, a bemutató szeptemberben várható.

A Budapesti Skizo ijesztő könnyedséggel vetíti egymásra a 90-es évek kábítószertől ködös, élőhalott világát és a jelenünk humán értelmiségének egy általános életérzését. Az aktualitást az adja, hogy az arcunkba tolja: nincs aktualitás. Eltekintve ugyanis a külsőségektől, egyszerűen évtizedek óta egyformán rohadunk.

Az úrhatnám polgár ezúttal egy felkapaszkodott, politika által megcsinált újgazdagról, a kövérkés, esetlen és hiú, uborkatermelőből oligarchává lett Mészárosról szólt. A Mészáros vezetéknév nem hangzott el az előadásban – iparági pletyka szerint nem hangozhatott el –, csak a keresztnév: Máté. Mivel Mészáros Máté alakította, parádésan.

Az előadásnak köszönhetően a Nagyerdei Stadion, a pitiáner magyar jelenben meglehetősen szűkös értelmezési tartománnyal bíró talált tér jelentése kibővült, társadalmi hasznossága pedig jócskán megnövekedett.

…ez alkalommal személyesebb színezetű a program. A legsikerültebb standupokban a jelen közállapotának éles, odamondó kritikája inkább az önvallomás, a saját sorskérdések kihangosításának „melléktermékeként” jelenik meg.

Ritka az a színházi este, amikor hazafelé azt dünnyögi az ember, hogy „No, akkor most megtanuljuk X vagy Y nevét!”. Időnként azért megesik. Abban, hogy az Átrium és a Mentőcsónak új bemutatóját látva, a tavalyi évben Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában végzett, s most – mondhatni – teljes fegyverzetben elébünk álló Kovács Máté […]