Napról napra

Többhangú kritika Kovács Dezső és Jászay Tamás kommentárjával Olajozottan működő színpadi gépezet, viszonylagos egyszerűség, nem mindig tiszta/tisztázott szerepek és játék. Mácsai Pál rendezése leginkább logikai feladvány két részben – jó esetben az észre hat, az érzelmekre nem.

Minden kornak és helynek megvan a maga III. Richárdja, és mindig olyan, amilyet érdemel: ezt a legújabbat, Andrei Şerbanét a Radnótiban mind tökéletesen ismerjük.

„A Vígszínház 122 éves történetében ez az első alkalom, hogy műsorra kerül Shakespeare leghíresebb műve” – így hirdeti a színház honlapja William Shakespeare Hamlet című tragédiájának előadását.

Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.

Valószínűleg egyedülálló – és nem csupán a legutóbbi időkben –, hogy egy színház egy bemutatója olyan fesztiválkörítést kapjon, mint a Szerelmes Shakespeare-hez kapcsolódó, annak okán rendezett Szerelmünk, Shakespeare fesztivál a Madách Színház összes tereiben. A 2017. június 9-i premiertől július 16-ig tartó hetek alatt a több szereposztásban bemutatott előadást fotókiállítás, filmvetítések, személyes hangvételű beszélgetések, gyerekelőadások, […]

A színpad közepén félig elsüllyedt, hatalmas Shakespeare-fej. Ki- és bejáratként hasznosított, hosszúkás szájnyílása a görög komikus maszkokat juttatja eszembe, aztán éjfél körül hitetlenkedve méregetem: a bárd mintha rémült sikolyra nyitná a száját.

…a földre rántja Shakespeare álomvilágát a rendezés.

A Tévedések vígjátéka által, még inkább: ürügyén, időből, térből kiszakítottan, laboratóriumi körülmények között, irányított fókusszal veszi vizsgálat alá a társulattal először, de eredményesen találkozó Bocsárdi László a boldogság megtalálásának lehetőségét.

Mi a fordító feladata, ha megváltozik a világ ahhoz képest, mint amilyen társadalmi, erkölcsi környezetben a mű született? Kell, szabad a fordítónak értelmeznie a művet? Erről beszélgettünk az Isteni színjáték és több Shakespeare-darab „újrafordítójával”.

„Miért jár mindig feketében?” – kérdezhettük volna tőle Csehovval, de a válasz semmiképpen sem lehetett az, hogy „Gyászolom az életem”, hiszen ez az élet sikeres volt, gazdag és végtelenül adakozó.

Feltámad és újjászületik, aki és ami feltámadhat és újjászülethet, de a jelen nyitottsága, a fiatalok frigye csupán kétséges másolata a múlt harmóniájának, az újrakezdés az ujjongás mellett csupa szorongás, és két végleges halottat már sosem kap vissza az élet.

Eszerint Hamlet – ha jól értem – kísérletet végez, mégpedig in vivo, hogy megértse önmagát, a környezetét, egyáltalán a világot. Tetszetős szándék, nagy cél. Kár, hogy az előadáson nemigen hagy nyomot.