ALBU ISTVÁN, KÁNYÁDI SZILÁRD és ZAKARIÁS ZALÁN az elmúlt egy-másfél év során vállalták el a három Hargita megyei színház igazgatói, illetve művészeti vezetői megbízatását. Mindhárman rendezők, mindhárman harmincas éveik közepén járnak, egyikük sem igazgatónak készült. Színházaik egy-egy óra autóútra vannak egymástól, a helyzetük mégis nagyon más. BOROS KINGA beszélgetett velük.

– Ültetek már így együtt, hárman, színházvezetői minőségetekben?

Zakariás Zalán: Kettőnként igen, hárman még nem. Az elődeink szerintem nagyon keveset kommunikáltak egymással. De ez változni fog, vannak közös terveink. A három Hargita megyei színház együttműködése korábban kimerült a közös gyerekbérletben. (A három színház egy-egy gyerekelőadása együtt adott ki egy bérletet. A szerk.) Ennek is megvan a magyarázata, a társulataink zárt közösségek, önmagukban kicsik is, a három színháznak összesen annyi alkalmazottja van, mint máshol egynek.

Albu István: Hogy Hargita megyének három színháza van, az mostanság lett újra felkapott téma, amikor elfogyott a pénz. Akkor jelentkeztek ismét a rosszalló hangok.

– 2017 elején jött a kormányrendelet, amely szerint az előadó-művészeti intézmények kötelesek 50%-kal megemelni a fizetéseket. Költségvetési többletet viszont nem rendeltek hozzá. Erre célzol?

A. I.: Két intézkedés volt. Az ún. kiegyenlítés értelmében az azonos fenntartó alá tartozó intézményekben azonos bérezést kellett bevezetni, például a minisztériumi fennhatóság alá tartozó összes színházban, vagy az egy városban működő különböző színházakban. A másik rendelet a művész személyzet és a színpadot kiszolgáló személyzet 50%-os fizetésemelését írta elő. Erre viszont a Figuránál nagyon nagy szükség volt.

Kányádi Szilárd: De nem gondoskodtak az anyagi fedezetről. A Csíki Játékszín gyakorlatilag azóta létbizonytalanságban kénytelen működni.

– Jó eséllyel ennek egyenes következményeként pattant ki a gondolat a csíkszeredai polgármester fejéből tavaly ősszel, hogy össze kellene vonni a Csíki Játékszínt és a Figura Stúdió Színházat, amelyet egyébként Gyergyószentmiklós városa finanszíroz, nem tartozik Csíkszereda fennhatósága alá. Mindkét színház kézzel-lábbal tiltakozott.

Z. Z.: Hargita megye három színháza három külön intézmény, három város, három család. Ezeknek ott helyben kell kiforrniuk magukat.

A. I.: Praktikusan nem működtethető egy színház több városban. Emberekről is van szó, senkitől nem kérheted, hogy délelőtt próbáljon Csíkban, délután játsszon Udvarhelyen, és este menjen haza aludni Gyergyóba. Gazdaságilag sem logikus, az összevont intézmény működtetése nem lenne olcsóbb. Ráadásul egy olyan kicsi színház fenntartása, mint a Figura, nem vesz el annyi pénzt a város költségvetéséből, hogy annak akár a másra való felhasználása megoldást jelentene a város problémáira. A csíkszeredai polgármester nyilatkozatai alapján pedig nem is összevonásról volt szó, hanem a Figura megszüntetéséről: Csíki Játékszín Figura társulattal, ez volt az ő elképzelése. Ami pedig egy magyar intézmény megszüntetését jelentette volna. Szerencsére a gyergyószentmiklósi városvezetés nem volt ebben partner. De azért Gyergyószentmiklóson is vannak olyanok, akik politikai előnyt szeretnének kovácsolni a színház támogatásának megvonásából. Az ilyen és ehhez hasonló történések pedig egy nagyon fontos problémára vetnek fényt: a művészet és a kultúra kizárólagosan gazdasági szempontok szerinti értékelésére.

Albu István. Fotók: Vargyasi Levente

– Hogyan lehetett kimászni a gazdaságilag lehetetlen helyzetből? Maradt pénz új előadásokra, vagy a működés mindent felemésztett?

A. I.: 2017-ben Gyergyóban végül is megszavazták a színház költségvetését, igaz a produkciós költségek rovására, mert az amúgy is alacsony fizetések emelése nem jelentett óriási plusz terhet. Ennél sokkal jelentősebb kiadást eredményezett a városnak a közalkalmazottak törvény által előírt 20%-os fizetésemelése. Idén viszont a színház számára biztosított keret a bérköltségekre és az épület fenntartási költségeinek felére elég. Ezt a döntést már a BGA-támogatás ismeretében hozta meg a városvezetés.

K. Sz.: A Csíki Játékszín a 2017/2018-as évad közepén már csak pályázati pénzből tudott produkciót létrehozni.

– A BGA meglehetősen váratlanul támogatta egy 2017. december végi pályázat útján az erdélyi színházak némelyikét. (A temesvári Csiky Gergely kivételével az összes többi önkormányzati fenntartású színházat.) Jól értem, hogy ennek híján nulla produkciós pénz lett volna?

Z. Z.: Az az igazság, hogy nem először fordult elő, hogy szinte nulla költségvetésből kellett előadást csinálni. Újrahasznosított bútorokkal, jelmezekkel stb. Sepsiszentgyörgyön 2013 szilveszterére így csináltuk az Egy elveszett levelet, mert a kalendáriumi év végére teljesen elfogyott a pénz. Holott korábban ahhoz voltunk szokva, hogy a szilveszteri előadás még pompásabb, még ünnepibb, még csillogóbb.

– Mit jelent a „korábban”? A nyolcvanas években ez volt a mindennapi, ahhoz képest 90 után kicsit azért csak jobb lett. Láttok ehhez hasonló nagy korszakhatárokat a Hargita megyei színházak történetében?

Z. Z.: Csíkszeredában az alapító Parászka Miklós húszéves igazgatói tevékenysége mindenképp egy korszak.

K. Sz.: Gazdaságilag is az: a Csíki Játékszín ilyen helyzetben, mint amiben most van, még soha nem volt.

– A lehetetlen gazdasági helyzet ellenére egyhangúlag nemet mondtatok a csíkszeredai elöljáró próbálkozására, hogy „költséghatékonnyá” varázsolja a megye színházait. Ez viszont nem jelenti azt, hogy teljesen elzárkóznátok az egymással való együttműködéstől. Így valamelyest a polgármester kívánsága is teljesülni látszik.

A. I.: Készül egy közös produkció Mike Leigh Abigail bulija című darabjából, amelynek udvarhelyi színész a rendezője és a díszlettervezője, Barabás Árpád, illetve Szűcs-Olcsváry Gellért, a figurások mellett pedig két csíkszeredai színész is játszani fog az előadásban. Ez a hármas együttműködésből létrejött előadás mindhárom színház műsorán szerepelni fog. Azt azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem azért kezdeményeztem ezt az együttműködést, hogy a csíkszeredai polgármester kívánsága teljesüljön, hanem sokkal inkább az egymás iránti kíváncsiság, a tapasztalatok megosztása, az egymástól való tanulás lehetősége vitt rá. Ha ezáltal másnak, másoknak is teljesül a kívánsága, annál jobb.

Z. Z.: A gyerekbérlet mintájára ebben az évadban a szilveszteri előadásokat is összerakjuk egy csomagba, és mindhárom előadást felkínáljuk mindhárom város közönségének.

K. Sz.: A pénzhiány miatt a Csíki Játékszín számára megfontolandó lehetőség, hogy a négy előadást tartalmazó felnőttbérletben kettő legyen saját produkció, és egyet-egyet lássunk vendégül a Figurától és az udvarhelyi színháztól.

A. I.: A Figurának igazából soha nem volt pénze… Emiatt kifejlődtek bizonyos túlélési technikáink, például muszáj volt folyamatosan pályázni, mint a független színházaknak. Nem szabad elfelejteni, hogy a három színház máshonnan indult, máshová fejlődött, más a profilja, a műsorpolitikája, a nézőközönsége. A Figurának például nincs teljes bérletrendszere, csak egy gyerek- és ifjúsági bérletet működtetünk.

Z. Z.: A három színház közül a Figura az egyetlen, amely művészszínházként indult Bocsárdi László irányításával. Az ő neve, szakmai presztízse ma is sokban hozzájárul a Figura megbecsültségéhez.

Kányádi Szilárd

– Mit értünk művészszínház alatt? Milyen ambíciókat és milyen felelősségeket fed ez a szó?

A. I.: Nekünk a Figuránál fontos, hogy az előadásaink olyan helyzetbe hozzák a nézőt, amelyben kénytelen gondolkodni, és amelyek érzelmileg megérintik.

Z. Z.: Ezzel csak egyetérteni tudok, noha a Tomcsa Sándor Színháznak kicsit más a profilja. Mi hárman egyazon generációhoz tartozunk, Albu István és én a szentgyörgyi színházon nőttünk fel, ez sok ponton meghatározza a színházról való gondolkodásunk. Én nyolc évig dolgoztam a Tamási Áron Színháznál, amit ott tanultam, folytatni próbálom, ami ott nem tetszett, azt igyekszem másképp alakítani. Udvarhelyen, egy olyan városban, ahol nincs mozi se, nagyon fontos, hogy a színház közösségi tér legyen, ahová odaszoknak az emberek. A Figura remek büféje, a Living önmagában teremt egy közeget a színház körül. Nekünk egyelőre nincs büfénk. Viszont a dráMA fesztivál és más rendezvényeink mutatják, hogy az emberek nagyon nyitottak. Úgy érzem, nekünk most a közönségformálással kell törődni, közösségi élményt kell nyújtani. Én most nem mernék Udvarhelyen nagyon progresszív kortárs színházat csinálni, nem most van az ideje. Év végére a Bolha a fülbe című Feydeau-t fogom rendezni, bár egyáltalán nem stílusom a bohózat, de egyrészt külső kényszer, a szilveszteri vidámságot abszolválni kell, másrészt ezzel tudok megszólítani az ötévestől a százévesig mindenkit. Ugyanakkor számomra nagyon fontos, hogy kortárs témákat vigyek színre, mint az elmúlt évadban a Migránsoookkal, amiről a közösség tagjainak különböző véleménye van, és az előadás hatására megvitatják azt. Az udvarhelyi színház profilja nincs még kialakulva. Idén új arculatot kapunk, a színészcsapat átalakulóban van, az eddigiekhez képest nagyot változik minden.

– Míg Udvarhelyen a változás azért természetszerű, mert korábban nem volt a színháznak jól körvonalazott profilja, a Csíki Játékszínnél azért elkerülhetetlen, mert az első húsz évét a szó legnemesebb értelmében népszínházi elveket valló Parászka Miklós határozta meg. Ez egy súlyos örökség, aligha lehet felnőni hozzá. Parászkát a városvezetés igen modortalanul állította félre 2018 januárjában, amint elérte a nyugdíjkorhatárt. Ennek ellenére az igazgatói pályázati kiírásban mintha az ő tökéletes mását keresték volna.

K. Sz.: Évad végén meghívtuk az udvarhelyi Migránsoookat. Előadás után elcsíptem egy nézői beszélgetést, miszerint „ilyet a csíkiak nem mertek volna csinálni”. Ez a példa jól mutatja, hogy mi az az örökség, ami kinevelte a masszív nézői bázist.

– Mit jelent a masszív nézői bázis?

K. Sz.: Hétezer bérletes nézőt a közel negyvenezer lakosú városban. Ezt a bázisközönséget nem szabad figyelmen kívül hagyni. Új rétegeket bevonni viszont lehet, a jövő közönsége felé nyitni muszáj. Én nem szeretném semmilyen címkével illetni a Csíki Játékszínt. Mi is alakulóban vagyunk, lépésenként mozdulunk el a korábbi iránytól.

– A Figuránál miért szűnt meg a bérletrendszer?

A. I.: Még az én igazgatásom előtt történt, de örülök neki, mert elavultnak tartom. Nagy szabadságot ad a játékrend összeállításában, hogy nincs. Nem fut ki két hónap alatt egy-egy előadás, hanem addig tartjuk életben, amíg jónak látjuk. A zűrzavaros éccakát így huszonháromszor játszottuk, és még műsoron van, a stúdiótermi előadásaink közül a Kövekkel a zsebében az ötvenhez közelít. Gyergyóban nem lenne több néző attól, ha erőltetnénk a bérletrendszert.

Z. Z.: A bérletrendszernek praktikus előnyei vannak. Mivel nem csak mi használjuk a termet, így könnyebb egyeztetni: tudom előre, hogy egy előadást hányszor és melyik napokon játszom. Tudom előre, hogy lesz kinek játszani.

K. Sz.: Természetesen van hátulütője is: óhatatlanul ki kell játszani az előadást, akkor is, ha az nem lett a legjobb. Vagy egyszerűen elfogy az idő, nincs annyi játszónapunk, mint ahány bérletes előadás még hátravan. A Csíki Játékszín bérletrendszerét idén úgy módosítjuk, hogy lemondunk a vidéki bérletekről. Továbbra is készséggel kimegyünk játszani a környező településekre, de nem bérletben, hanem meghívásos alapon.

Zakariás Zalán

– Ekkora döntési szabadságot kaptál a fenntartótól?

K. Sz.: A fenntartó nagyon pontosan megfogalmazta az elvárásait. Ami a műsorpolitikát illeti, népszínházi jelleget várnak el továbbra is, de például megjelent követelésként, hogy évente kell szerepelnie a repertoáron erdélyi szerzőnek és helyi tematikát feldolgozó előadásoknak.

– Úgy sejtem, nem Székely Csabára gondolt a polgármester, hanem a comme il faut klasszikusokra, a népnemzeti identitást erősítő transzilvanista szerzőkre.

K. Sz.: Attól még én ezt az elvárást úgy fogom fel, mint lehetőséget a kínálat színesítésére. Összeírtam tíz-tizenkét szerzőt a közismert Tamási Árontól a kevéssé játszott Páskándi Gézáig. Az idei évadban Kányádi Sándor valaha megjelent két drámáját visszük színre Ünnepek háza címen.

– A csíkszeredai kínálatot bővíti a román nyelvű bérlet is, amelyet még Parászka Miklós igazgatása idején indított a színház: négy különböző román társulat egy-egy előadását hívta meg, és adta bérletbe. Ilyet viszont Gyergyó és Udvarhely „nem mert”. Mindhárom városban egyetlen színház működik, és az magyar. Kis százalékban ugyan, de mindegyik városnak van román lakossága, amelyet úgyszintén érdemes lehet behívni a színház kínálta közösségi térbe.

A. I.: Saját előadásainkat igény szerint románul feliratozzuk, és rendszeresen meghívunk román előadásokat, például a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színháztól, a bukaresti Giuvlipen társulattól. Ebben az évadban pedig újraélesztjük a karácsonkői színházzal a kapcsolatot. Azért is tartom ezt fontosnak, mert a Gianina Cărbunariu által vezetett színház irányelvei sok mindenben megegyeznek a Figuráéival.

Z. Z.: A dráMA fesztiválra szoktunk meghívni román előadásokat.

K. Sz.: Az első évad után sikertörténetnek tekintjük a Luceafărul bérletet, telt házzal mentek az előadások. Érdekesség, hogy nagy számban váltottak bérletet a magyar ajkú nézők. Ez a bérlet ugyanolyan közösségi igényből született, mint anno maga a Csíki Játékszín.

– Megkockáztatom, hogy ezekben a kisvárosokban a közösségi igény az egyetlen, ami a színház létjogosultságát igazolni tudja akkor is, amikor kevés a pénz, lyukas a járda.

Z. Z.: A kisebbségi létnek ma is fontos eleme az, hogy a színházban magyarul játszunk.

A. I.: Egy tizenhétezres kisvárosnak, mint Gyergyó, valóban luxus a színház. Éppen ezért önként vállalt erkölcsi kötelesség az, hogy minél több emberhez juttassuk el a munkánkkal létrehozott értékeket. Gyergyóban ez azt is jelenti, hogy a város körül van egy hatalmas medence, ahová szintén el kell vinni az előadásainkat. Ebben nagy segítség a „Színház Hargita megyének” program, amelynek keretében a megyei tanács állja a kiszállások költségét. Sajnos azonban a legtöbb vidéki játszóhely felszereltsége nem felel meg az előadások befogadására.

– A fenntartó szemében ér valamit a szakmai elismertség, érnek valamit a díjak, fesztiválmeghívások, kritikák?

A. I.: Ha elfogy a pénz, akkor semmi sem számít.

Z. Z.: A Migránsoook fesztiválmeghívásait mindig megírta a helyi sajtó. Ez nagyon jó, mert a figyelem központjába helyezi a színházat. Egy-egy fesztivál előtt otthon is újra műsorra tűzzük az előadást, és a közönség ismét eljön rá.

– A fenntartó nyugtázhatja, hogy jó helyre adja a pénzt, a közönség büszke lehet a színészeire. Tehát működik a lokálpatriotizmus mint felhajtóerő.

K. Sz.: Csíkban abszolút működik: szurkolnak nekünk, büszkék ránk. Persze nem szabad visszaélni ezzel a bizalommal. Akkor vagyunk jó partnerei a közönségnek, ha cserébe folyamatosan gondolkodásra sarkalljuk őket. Úgy érzem, a Csíki Játékszínnek fel kell zárkóznia ahhoz a tematikus irányhoz és minőséghez, amit például a Figura repertoárján Marius von Mayenburg Mártírokja, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál A főfőnök előadása jelent. Egyikünk a másikat húzza előre, serkenti.

– Az elhangzottakat mind egybevetve azt mondanám, nem álommunka színházvezetőnek lenni Hargita megyében. Nem is igen volt komoly vetélytársa egyikőtöknek sem, bár Csíkban felröppent Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészének neve mint potenciális igazgatóé, de ez végül csak kósza hírnek bizonyult. Nincs zsíros fizetés, nincs nagy mozgástér, és az alkotói ambíciókat is hozzá kell szabnotok a lehetőségekhez. Megéri? Miért?

Z. Z.: Az elmúlt három évben tagja voltam a Tomcsa Sándor Színház művészeti tanácsának, és többször dolgoztam a társulattal. Összenőttünk.

K. Sz.: Én most visszalépek a színészi munkától, nem fogok játszani. Rendezni idén sokat fogok, többet, mint szeretnék, egyrészt azért, mert szeretnék a társulat minden tagjával dolgozni, másrészt azért, mert nem volt lehetőségem előkészíteni az évadot, vendégrendezőket felkérni. A versenyvizsgának kétszer futottam neki, és az első sikertelen próbálkozás után fel akartam adni. A társulat bizalma és biztatása kellett hozzá, hogy mégse tegyem.

A. I.: Azzal a feltétellel vállaltam a menedzseri megbízatást, hogy rendezhetek. Szabadúszó rendezőként jössz-mész a társulatok közt. Társulatvezetőként folyamatosan együtt vagy azzal a csapattal, amelyikkel együtt akartok színházat csinálni. Nagyon hálás helyzet az, hogy közösen tudsz gondolkodni emberekkel. Együtt fejlődünk.