Többször el is hangzik a darab tételmondataként is értelmezhető gondolat, miszerint mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, azon keresztül tud beszélni. Önmagunk felfedezéséhez és identitásunk meghatározásához, a döntéseink mögött álló okok megértéséhez, életünk tágabb kontextusba való helyezéséhez mítoszokat gyártunk.

Fotók: Kállai-Tóth Anett

Egy színész, egy történet, három rendezés – Eke Angéla monodrámával debütált a Manna Produkció támogatásával a Radnóti Tesla Laborban. Az Én, Iphigénia című darab több szempontból is különleges vállalkozásnak számít: az előadás koncepciója a monodráma előadójától, Eke Angélától származik, a szöveget a színésznővel készült személyes interjú alapján írta meg Závada Péter, az így létrejött Iphigénia-mítoszba oltott Eke Angéla-sztorit pedig két rendező, Sándor Dániel Máté és Spáh Dávid, illetve egy rendező-páros, Gryllus Dorka és Soós Attila tolmácsolásában háromféle variációban ismerheti meg a közönség.

Az előadás sikere véleményem szerint a következőkön múlik: egyrészt, hogy a rendezői verziók ne váljanak puszta stílusgyakorlattá, hanem a történetnek három különböző, ugyanakkor egyaránt érvényes igazságát mutassák fel. Másrészt, hogy Eke Angéla személyes élettörténetének a találkozása Iphigénia alakjával elkerülje az esetlegességnek puszta látszatát is. Harmadrészt pedig, hogy a fikcióba ágyazott valóságnak sikerüljön kérdéseket generálnia, a személyes hangvételnek köszönhetően pedig átütnie azt a bizonyos negyedik falat és érintetté tenni a nézőket .

Az alkotók dokumítoszként határozták meg a produkció műfaját. Többször el is hangzik a darab tételmondataként is értelmezhető gondolat, miszerint mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, azon keresztül tud beszélni. Önmagunk felfedezéséhez és identitásunk meghatározásához, a döntéseink mögött álló okok megértéséhez, életünk tágabb kontextusba való helyezéséhez mítoszokat gyártunk. Eke Angéla saját mítoszának a nyomába ered, a kereséshez Iphigénia alakját hívja segítségül, de bárki másra is eshetett volna a választása: Iphigénia története – a sértett Artemisz istennő kiengeszteléseként való feláldozásának vagy a tauriszi fogságának a motívuma – nem kerül felrajzolásra, de még felvillantásra sem, csak a mondakörből ismert személyek válnak hangsúlyossá. Agamemnón, a Férfi, aki bármit megtehet a nőkkel, aki következmények nélkül kedvére élhet, háborúzhat, szórakozhat, kurvázhat. Klütaimnésztra, a Nő, aki mindaddig a pillanatig erősnek mondható, amíg világra nem hozza gyermekét, onnantól kezdve esendő figurává válik. Iphigénia pedig a mindenkori lány, aki valamiféle (ki)utat keres. Az Eke Angéla által megjelenített Iphigénia karakteréről nem tudjuk meg, hogy végül sikerül-e valahova eljutnia, mivel a fókusz nem a cél-, hanem a startmezőn van: rögös útjának kiindulópontját, életfájának a gyökereit próbálja megtalálni. A kérdés, hogyha végre rálel, azzal mit kezd.

A három rendezés különböző választ ad a kérdésre, így nem csupán formailag térnek el egymástól. Sándor Dániel Máté előhangként is szolgáló rendezése „Iphike” karakterének belső világára irányítja a figyelmet egyetlen egy, jól megválasztott eszköz középpontba állításával: a magasból, hosszú zsinórón lelógó mikrofon hangosítja ki „Iphike” gondolatait, remekül szimbolizálva az Én kettős törését, a valóság és a fikció vegyítését. Eke Angéla színészi játéka Sándor Dániel Máté verziójában a legszikárabb, ugyanakkor a legönironikusabb is. A végkicsengés hangneme is ehhez a játékmódhoz illeszkedik: hiába kerül sor apa és lánya nagy találkozására, attól még nem változik semmi. Az idegen férfival való találkozás sem az apa-hiány okozta mellkasi űrt nem szünteti meg, sem a „Ki vagyok én?” kérdésre nem ad feleletet – hiába hát az önmarcangoló analízis.

Gryllus Dorka és Soós Attila rendezése az anya-lánya kapcsolatot domborítja ki. A jelenetek többségében a színésznő az anya karakterét testesíti meg, „Iphike” pedig egy műanyag játékbaba képében van jelen. Az előadásmód most sokkal érzékenyebb, szeretetteljesebb viszony rajzolódik ki anya és gyermeke között. Az előadás igazán erős pillanatára ebben a változatban kerül sor, amikor Eke Angéla kertelés nélkül, a közönséggel farkasszemet nézve kijelenti: nem akar gyereket vállalni. Ezen a ponton sikerül – először és utoljára – az előadás személyességével átütni azt a negyedik falat és valamilyen reakciót generálni a nézőkben, vagy legalábbis bennem.

Spáh Dávid rendezése műsorvezető szerepben tünteti fel „Iphikét”, a lánynak egy olyan főzőműsorban kell helyt állnia, amilyenhez hasonlóban Eke Angéla szerepelt korábban az RTL csatornáján. Ebben a változatban mutatkozik meg leginkább a színésznő bábos képzettsége egy szórakoztató, különböző ételekkel folytatott tárgyanimáció keretében. A színészi játék Spáh rendezésében is felfedi az „Én” többrétegűségét, és lerántja a leplet az „Én” szerepjátszó hajlamáról, arról, hogy a mindennapi életben, például a közösségi média csatornáin milyen könnyedén merevedünk különféle pózokba. A műsorvezető „Iphike” egy idő, pontosabban fogalmazva pár üveg bor után nem bírja tovább és megmutatja az igazi arcát, teret enged érzelmeinek, dühének és kiábrándultságának.

Az előadás tehát nem csupán eltérő formavilágú rendezői variációkat mutat fel, hanem különböző perspektívából közelíti meg „Iphike” történetét. Mindezt Tihanyi Ildikó látványvilága kíséri végig: a felütésben a jelmez, a fehérszínű modern tóga, ami könnyedén matrózblúzzá alakítható, a fikció és a valóság ötvözésére irányítja a figyelmet. A második verzióban a prolilét és a magára hagyottság motívuma válik hangsúlyossá a földet borító használtruha-kupac révén. Az utolsó rendezésben pedig a szerepjátszást, a pózokba merevülést domborítja ki a konyhaberendezéssel egyező mintát mutató jelmez.

A Závada Péter által írt szöveg gördülékenyen vetíti elénk az életanyagból merített, majd fikcióvá gyúrt lány életének gyerekkori epizódjait: a monológként előadott szerzői utasítások (helyszín- és cselekményleírások) Eke Angéla játékának köszönhetően nem válnak modorossá, inkább a szórakoztatás egyik formáját öltik. A dramaturgi munkának köszönhetően a szöveg játékosan variálódik, rövidül, olykor pedig kiegészül az egyes rendezésekben. Eke Angéla előadásmódja a rendezői koncepcióknak megfelelően változik, két dologban azonban mindhárom változatban megegyezik: személyes és izgalmas.

Hol? Radnóti Tesla Labor
Mi? Én, Iphigénia
Kik? Előadó: Eke Angéla. Író: Závada Péter. Dramaturg: Bódi Zsófi. Látvány: Tihanyi Ildikó.
A rendezők munkatársai: Fazekas Anna, Erdélyi Adrienn. Produkciós vezető: Gáspár Anna. Rendezők: Gryllus Dorka és Soós Attila, Spáh Dávid, Sándor Dániel Máté