Performatív gesztus a nézőtéren: ismét lendülnek a legyezők. Az előadásokban továbbra is domináns elem az alkotók érzékeny önreflexiója, emellett megfigyelhető a dokumentarista vonal sokszínűsége; a fikción keresztül a ‘90-es évektől a Dinnyeköztársaságig vezetnek (félre?) minket. Láncot tépni könnyű, na de virágot?

Darvay Botond: Emberi sorsok testreszabása skandináv lottó segítségével, majd diszkógömb és tánc, zárásként pedig Himnusz! Live debütálhatott Boross Martin Ex Katedra – Tanmesék a ’90-es évekből rendezésének második, azaz élő variációja a fesztiválon. A járvány miatti korlátozások okán a STEREO AKT csapata – a Füge produkcióval közös együttműködésben – kezdetben online térre szabta a produkciót (Bogya Tímea Éva írása itt olvasható az előadásról), most mindezt nézők és játszók közös terébe és idejébe ültették át. Az előadás váza személyes történetekből épül fel, központi témája az iskola, a rendszerváltást megelőző és azt követő időszak, illetve az iskolában eltöltött idő. A hat színész esti show-műsorokat idéző formai keretben eleveníti fel mindazt, ami számukra a diákéletet jelentette a 90-es években. Tengernyi személyes tárgyat vonultatnak fel a színpadon, ezek egytől egyig mind olyan rekvizitumok, amelyek formálták és a mai napig meghatározzák a hat színész tetteit. Egy egyszerűnek ható elszáradt virágcsokor, fénykép, törölköző, képregény, kártyapakli vagy Biblia nem csupán önmagunk definiálhatóságához szükséges kellékek, hanem jelenlétük szó szerint képes arra, hogy ránk telepedjen, így voltaképpen a tárgyak irányítanak bennünket és nem fordítva, mi őket. Borsos Luca drámapedagógiai eszközökkel próbálja rekonstruálni – kimerevített fényképpel, ahol a fényképen szereplő alanyok mindegyike reflektál az általa megjelenített alak helyzetére – Mayer Dániel színházi menedzser/producer azon történetét, amikor törölközővel vertek el egy roma diákot, Róbertet, az iskolatársai. Dani mindössze megfigyelője volt a többször is magasba lendülő fehér törölköző „játékának”, mely puszta tárgyi mivolta ellenére erőteljes hatást gyakorolt Danira: a tárgyhoz társított kegyetlen akciót. A dokumentum jelleggel bíró tárgyak segítenek kerekké formálni a tanmeséket, hiszen a tárgyak felmutatásával a kézzel fogható objektumon keresztül nézőként mi is rákapcsolódunk a történetekre, mert felismerjük, hogy jé, nekünk is voltak színes kis pálcikáink, gyurmánk vagy akár emlékes füzetünk és csillogó matricánk. Vagy mégsem volt? De igen, sőt, törölköző is! A szalagavatóhoz színes, flitteres ruha dukál, meg pazar fényjáték, ahol Rameau A gáláns Indiák operájának kórus részlete szól, aztán ahogy illik a magyar himnusz néhány akkordja zárja az iskolai műsort! Majd a tapsrend alatt eszmélünk rá arra, hogy annyira nem is távoli ez a zenés-táncos etűdökkel tarkított 90-es évekbeli late night show.

Stereo Akt – Füge: Ex Katedra – Tanmesék a ’90-es évekből. Fotó: thealterphoto2021

Kertvéllesy András:

Ha van valami, amit biztos a járvány-magány provokált ki, akkor az a gyökereinkhez való visszatérés vágya. A lassítás, a kizökkent idő lehetővé teszi, hogy kicsit elemezzük magunkat és környezetünket –- színház! –, ezt is a járvány erőltette ránk. Az Ex Katedra pedig nem csak saját gyermekkorunkhoz, de három generációt érintő korszakváltáshoz vezet vissza, ezek minden traumájával és meghatározó kollektív élményeivel együtt. Mondhatni örömjáték a helyzethez mérve. Szimpatikus, hogy az alkotók nem a járványhelyzetről húznak le még egy réteget, hanem önmagukról, erről a nagyon sokszínű társulatról. Emellett pedig sikerül egy olyan dús, rétegzett szimbólumrendszert felépíteniük, amely különböző játékmódokon keresztül – a vetítéstől, a bábokon át, a mozgás és drámapedagógiai elemekig – végül közös nevezőre tudja hozni az önreflektív alkotókat a kollektív emlékezetükben turkáló nézőkkel. Innentől pedig már csak az a kérdés, hogy kit milyen szinten triggerel egy-egy kapcsolódási pont és, hogy mélyebb értelmezési kísérletekre is vállalkozunk-e, vagy ahhoz eleget ültünk már otthon. Az előadás és az alkotók engedékenyek.

“Ha egészséges iróniával és nagy adag lendületes hittel viszonyulunk a világhoz… valóban sikerül szembesíteni a nézőt önmagával.” – írja Albert Mária, ami nagyon jól jellemzi azt az alkotói és nézői attitűdöt is, mely az idei THEALTER-en eluralkodott. Így talán nem is véletlen, hogy a Nagyváradi Szigligeti Színház Társulata Gianina Cărbunariu: A tigris drámájának feldolgozásával zárta a fesztivált. A mockumentary besorolással illetett előadás abszurd etűdök revüelemekkel összekötött sorozata, amely egy városban elszabadult tigris történetét meséli el az ott élő emberek és állatok szemszögéből. Az ismeretlen, eddig csak kerítések túloldaláról megfigyelt Mihaela nevű tigris pedig óriási kavarodást szít a városban. A nem ismertről alkotott szélsőséges és megosztó emberi véleményektől, a felületes megfigyeléseken át, a fellengzős kijelentésekig számos univerzális problémát és attitűdöt mutat fel az előadás. Mígnem konkrét aktuálpolitikai kérdésekig is eljut. Albert Mária fent említett írása kiemeli, hogy az alkotók hogyan építették be az előadásba a nagyváradi színházpolitikai történéseket; a szegedi bemutató tovább bővítette az aktuális helyzetre való utalásokat. Tény, hogy a 31. fesztivál megszervezésének körülményei magas labdát jelentenek. Hát még a Tanyaszínház kapcsán felröppenő hírek. Ezeknek az elemeknek a beemelése,  a nézők általi felismerése pedig sokkal szaftosabbá, élőbbé tette az előadást, meghitt pillanatokat adott a szakma, illetve a fesztivál követőinek. Még jó, hogy előkerültek a legyezők, a végén még zavarba jöttünk volna…

Nagyváradi Szigligeti Színház: A tigris. Fotó: thealterphoto2021

DB: Ahogy A Csókos Asszony Lovagjai kapcsán már megfogalmazódott, az egészséges irónia nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önmagunk tükörképével bármit is kezdjünk. A nagyváradi társulat szó szerint berobbantja a színpadot, ahol a humor és az irónia irányít. A burleszk és a revü elemekkel zsonglőrködő produkció abszurd és komikus hangvétele Caragiale-hoz hasonló szituációkat láttat a színpadon. A folyamatos pörgés, illetve az előadás dinamizmusa  nem enged szünetet a színészeknek. Kiemelendő Tőtős Ádám improvizációja,  melynek során kalapból kihúzott instrukcióknak kell eleget tennie, viselkedjen úgy, mint egy kutya és a „cs” meg „sz” betűi sípoljanak, miközben egy idős tömbházi lakost alakít. A jelenet olyan, mint egy kiállított cirkuszi állat a porondon, aki dresszírozva van az instrukciók által, ugyanakkor bravúros színészi megoldásokkal válik Tőtős flúgos öregemberré: dől a gag és a poénáradat az alakításkor. Trabalka Cecília francia nőt alakít, aki akcentussal töri az angolt; Trabalka széles skálán mozgatja gesztusrendszerét, a kezekkel folytatott játék már-már loop-szerűen ismétlődik, elrajzolva és karikírozva a megformált karaktereket. A robotszerű ismétlések egyik látványos pontja az a képsor, mikor az állatokat – színészek – műanyag fóliával kerítik el, majd az átlátszó felület mögött ütik-verik egymást. Akár egy panoptikum vagy dioráma bábjai, akiket mechanikusan mozgatnak az átlátszó műanyag falak mögött, és nekünk arra sétálóknak mindössze annyi a feladatunk, hogy szemügyre vegyük az elrettentő látványt, de ők ugye állatok és nem emberek.

Böröcz Judit és Pálinkás Bence György A kis olvasztótégely című hangsétája virtuális diorámába helyezi hallgatóját/nézőjét, és úgy turkál a történelmi múltunkban – visszacsatolva az Ex Katedra kapcsán általad említett kollektív emlékezethez –, hogy egyszerre bennünket is szétszed, ahol elengedhetetlen önmagunk reflexiója identitásunkkal kapcsolatban. Színházi élmény fülessel és telefonnal! A hangséta egyedüli instrukciója az, de nem kötelezően, hogy a korzózáshoz olyan teret válasszon a befogadó, amely bármilyen épített környezettel és zöldövezettel határos; az esemény pedig lényegében történelem óra negyvenöt percben. Pontosabban invitáció egy olyan sétára, ahol mint egyén folyamatos önreflexióban állhatok saját magammal és gondolataim káoszával. Önreflexió arra vonatkozóan, hogy rám most a túlzott, akár szélsőséges formában megnyilvánuló ultranacionalista címkét lehetne felragasztani, vagy annak totális ellenkezőjét, illetve milyen módon és formában vagyok tagja egy nemzetnek, ha egyáltalán tagja vagyok? Vannak-e normák és keretek, melyek irányt szabhatnak annak, hogy valaki mitől magyar vagy mitől magyarabb, mint a másik? Annak ellenére, hogy a hangkulisszák során csobog a patak, csiripelnek a (vízi)madarak, mindenhonnan árad az idill – teoretikusan Hegyi juhar, Mezei szil, Európai hárs, Nyugati ostorfa és társai között bolyonghatunk – mellbevágó az, ahogyan a nézőn keresztül tematizálódnak a nemzettudat és az identitás kérdéskörei. A séta egy olyan informatív ténnyel indít, amely egy valós, ám elvetett haditervhez köthető: 1849-ben a magyar hadvezetés elrendelte a Tihanyi-félsziget leválasztását a szárazföldtől, hogy a megmaradt csapatok egy mesterségesen elkülönített földrészen folytathassák az ellenállást. A terv nem valósult meg és a szabadságharc bukásával együtt az olvasztótégely koncepció is meghiúsult. Ebből az egyszerű és meseinek tűnő alaphelyzetből bontakoznak ki azok az éles kérdések, amelyek a nemzet definiálhatóságát firtatják, illetve az egyén által betöltött szerepet  ebben a nemzet-alternatíva metaforában. „Sokaság melyben egység nincs az zűrzavar; egység, melyben nincs különbféleség az zsarnokság.” – zárul a séta, majd csobog tovább a patak.

Antje Schiffers/Myvillages, Erdődi Katalin, Török-Illyés Orsolya: Dinnyeköztársaság. Fotó: Thealterphoto2021

KA:
Vajon a Dinnyeköztársaság tagjai hogyan definiálják a nemzeti identitásukat? Mitől magyar egy dinnyetermelő és mitől dinnyébb a magyar dinnyéje, mint az import? Egyáltalán ismerjük-e az itthoniak fogyasztói szokásait? A magyar­- német művészeti kollaboráció piaci standdal, saját történetek performatív jellegű bemutatásával és mézédes nagykamarási, medgyesegyházai dinnyékkel csalogatja komoly mezőgazdasági problémák felé a figyelmünket. A termelők és családjaik mesélnek életükről, mindennapi nehézségeikről és több mondatuk után dinnyényi magok vannak a torkunkban. Emellett pedig különböző jelenetekkel készültek, amelyek megszakítják a narráció monotonitását és fizikai térbe, szituációba helyezik az elhangzottakat. Kiderül, hogy Magyarországon sokáig a 8-10 kilós dél-magyarországi dinnyék élvezték a vásárlók szeretetét. A termelők jó esetben 60-80 forintért pakolták fel a tonnás kamionokat, amelyek aztán a bevásárlóközpontokban, maradékuk pedig a piacon kötött ki. Azonban már jó pár éve olyan olcsón lehet import áruhoz jutni, hogy a magyar termelők veszélybe kerültek. A Dinnyeköztársaság egyre csak zsugorodik, ezért a Mars téri performanszukkal muszáj lenne tovább jutniuk a nézők együttérző szereteténél. Nem elég, ha az a maroknyi ember és környezete felhagy a 4-5 kilós németországi dinnyék vásárlásával, mert ez a támogatás még így is túl kevés. Olyan mértékű kedvezményben részesülnek az import áruk, amihez fel sem érhet az a pár tízezres támogatás, amelyben a magyar termelők részesülnek. Sallai János, a nagy múltú Nagykamarás egyik őstermelője a performanszuk során és kisfilmjében is mély betekintést enged gazdaságukba. A növényvédő szerek félévente, ha nem gyorsabban drágulnak, ez pedig óriási pénzt visz el a háztól, s akkor a bevetésről, illetve munkaszervezésről még szó sem esett. Ha jön is kamion, ami elviszi a dinnyéket, a termelők alig találnak munkaerőt a földekre, pedig már 1500 Ft-os órabért is kínálnak. Sallai viccesen úgy fogalmazott, hogy a mai fiatal depressziósok jöhetnének, egy kis munka után biztos jól aludnának. Még ha ez így sarkítottnak is hangzik, egy olyan generációs problémát rejt magában, amivel már most is, de hosszú távon mindenképp foglalkozni kell. Ezek a falvak szép lassan el fognak öregedni és nincs mivel itt tartani a fiatalokat, egyikük sem fog a közmunkás programért kihagyni egy nagyvárosi lehetőséget. A szülők egyszerűen nem is akarják, hogy gyermekük továbbvigye a családi hagyományt. Bármennyire is idilli, túl nehéz és egyáltalán nem kifizetődő. Többek szerint az lehetne megoldás a termelők életben tartására, hogy az önkormányzatokkal együtt értékesítési szövetkezetet alapítanak, azonban ez egyelőre távoli terv csak. Addig is egyre kevesebben fognak kimenni a Nagybani piacra, egyre többször kell lenyelniük azt, hogy az 50 Ft-os dinnye 300-ért megy el a boltban és ők mégsem látnak ebből semmit. Manapság már hiába a női fortély, hiába a frizura és a hímzett kis kötény, a megnyerő külső és a piaci dinnye-flört, a kígyózó sorok elmaradnak vagy csak eloszlanak a tömegesen kiszoruló termelők között, akik egymás talpa alól húzzák ki a dinnyemagokat.  „Magyar földből magyar dinnyét! Magyaroknak magyar magot! Előre, előre, előre!” – vagy valami ilyesmi és indulhat a zöldplakátos kampány-akció, addig is: Éljen a Dinnyeköztársaság!

DB: A fesztivál premier-előadásai közül az említett Dinnyeköztársaság a második olyan produkció, a ProTest társasjáték mellett, amely direkt módon és élesen közéleti problémákat tematizál. Ezért nem csak az érzékenyítés a fontos, hogy színházi keretek között kvázi fikcionalizáljuk a közéletet, hanem az is, hogy valamilyen formában kialakuljon párbeszéd azokkal az emberekkel, akik részt vesznek az adott színházi eseményen. A társasjáték épít a résztvevők interakciójára, míg a Mars téri dinnyestand felkínálja az interakció lehetőségét. A kistermelői gazdák rövidfilmjeinek vetítésekor a filmek között bárki hozzászólhatott a látottakhoz, párbeszédet kialakítva mezőgazdaságról, vagy arról, hogy melyik hazai vagy külföldi pálinka íze selymesebb, lágyabb.

FAQ Színház: A rét. Fotó: thealterphoto2021

A Fekete Ádám írta és rendezte A rét című produkció a hétköznapok realitásától elrugaszkodva az idő tágításával kísérletezik és a nyelvi játékok csűrhetőségét és csavarhatóságát aknázza ki. Logikát nem kell keresni, hanem engedni kell, hogy hasson a Fekete-szöveg, és beivódjon az elménkbe. A FAQ Színház előadása elsősorban nyelvi úton és camp környezetbe ágyazott díszletelemek között közvetít emberi érzeteket. A jelenetek egymást építik, egymás közé ékelik magukat, mert a színészi test csupán hordozója a nyelvi játékoknak és tömböknek. Nincs kronológia, mintha robbanás következtében darabjaira hullott történet-szilánkokat hallgatnánk. Lehetünk gecikurvajó emberek vagy féllábú flamingók, de mi mindent kibírunk és tűrünk. A műanyag rét, a székek, az ágy, a szoba, a kocsma, a színpad és a színház elszigetelt terek, ahol a nyugalom oázisa mellett rettegés és félelem tölti el mindazokat, akik egyedül maradnak ezeken a helyeken. Egy egyszerű szituációban is lehetünk egyedül, mint például a telefonhívás. Annak ellenére, hogy a színpadi reprezentáció során két ember telefonál, mégis teljesen más hívásban vannak, csak a színházi látvány torz illúziójában hat úgy, mintha egy és ugyanazon telefonhívásban volna a fehér magassarkúban egyensúlyozó Tóvaj Ágnes és a pizzát rendelő Fehér Balázs Benő. A produkció erénye a szöveg nyelvi frissessége, mely hol abszurd és hol szürreálisan posztmodern. A rendező folyamatos jelenléte a színpadi szituációkban olyan, akár egy megfigyelőé, egy karmester, aki mindvégig felügyeli a játékot és a végtelenül lassan múló időben a magányt. Lehet, hogy mégsem vagyunk teljesen egyedül?

KA:
A fesztivál utolsó napjai nem sétagalopp-szerűen zajlottak egyikünk elméjében sem és így ezt az utolsó nagy pályát, a FAQ Színház ősbemutatóját nem mindegyikünk tudta megugrani A réttel. Fekete Ádám rendezéseihez Hajnal Márton írt „félreértés-javaslatokat” rendező-portrénak álcázva, amelyekből több motívum is visszatér, mint az alkotók elemzésének tárgya vagy kísérleti alanya. Azért írtam, hogy elménk furcsamód működött az utolsó napokon, mert szerintem ennyi idő alatt, ennyi előadást végigülve elhagyjuk darabjainkat. Ott maradunk egy-egy momentummal, dilemmával vagy akár szereplővel. A szétfolyó elmének és időnek a működése pedig központi szerepet játszik A rétben. Az öt részre osztott térben két oldalt volt egy-egy miniszínpad, hátul egy hosszú asztal, előtérben a műtemető, s középen az üres tér, amely hol metszéspont, hol a szubjektumok világok közötti átjárója volt. A saját elménkbe való bezártság mennyi alternatív valóságot tud szülni? És egy pizzarendelésnyi idő alatt mennyi alteregónk kel életre, míg rájövünk, hogy a telefon nincs is bekötve? Vagy ez csak egy, az asztalnál ülő női ruhás Fekete Ádám által megírt álom? Szinte alig észrevehetően, szemtelenséggel kezd el felépülni előttünk a színház, és töltődik fel a játékos improvizációból, az írjunk egy mesét igen és… technikából indítva, a tézismondatok vissza-visszatérésén át, a valóság (valóság?!) és álmok (álmok?!) jeleneteiben egyre több jelentéstartalommal és mondanivalóval. Hogy milyen világok találkoznak a réten? Lelkünk és elménk különböző rétegei. A vágytól, a szerelmen át, az elmúlásig már-már egy felnövéstörténet, ha nem lenne több annál. De ez nem erdő, ez rét. Egy rét, tele virágokkal, amelyhez Hamvas Béla már megírta A virágszedés lélektanát: A növény a nyílt lét szimbóluma. Olyan lét, amely az élet határain túlterjed. Virágot szedni annyi, mint virágozni, s ez annyi, mint átmenni egy kapun az ismeretlenbe. Erre tettek most kísérletet az alkotók és lehet, hogy mi féltünk velük halni. Persze lehet, hogy ez is csak egy félreértés-javaslat. Egy biztos, ahogy kijöttünk az előadásról, én félbeszakíthatatlan hangoskodással magyaráztam nektek, hogy ez egy drámaírás mesterkurzus volt 2 órában, imádom! Legalább ekkora lelkesedéssel akarunk virágot szedni legközelebb is, idénre ez volt a mi 31. THEALTER-ünk… minden más bizonytalan…Barátaim, na…akkor jövőre harminckettő lesz.

Mi? Ex Katedra – Tanmesék a ’90-es évekből
Hol? STEREO AKT – FÜGE Produkció, Budapest, Magyarország/Thealter 2021
Kik? Rendező: Boross Martin. Szereplők: Ásmány Zoltán, Borsos Luca, Mayer Dániel, Messaoudi Emina, Raubinek Lili, Vass Imre

Mi? Gianina Cărbunariu: A tigris – mockumentary play
Hol? Nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata, Nagyvárad, Románia/Thealter 2021
Kik? Rendező: Tóth Tünde. Szereplők: Balogh Attila, Dimény Levente, Szotyori József, Tőtős Ádám, Trabalka Cecília

Mi? Böröcz Judit – Pálinkás Bence György: A kis olvasztótégely – hangséta
Hol? A projekt az OFF-Biennále Budapest 2021 keretében jött létre, Budapest, Magyarország/Thealter 2021
Kik? Alkotók: Böröcz Judit, Pálinkás Bence György. Előadók: Homonnai Katalin, Réti Iringó, Böröcz Judit, Kövécs Luca, Lődi Virág, Mészáros Tünde, Schuller Judit Flóra, Faye Bradbrook, Sarbó Kata, Balogh Orsolya, Anna Bentley, Erdődi Katalin, Sipos Tímea

Mi? DINNYEKÖZTÁRSASÁG – Piaci stand és művészeti installáció, szabadtéri előadás, filmvetítés
Hol? Mars téri piac, Szeged, Magyarország/Thealter 2021
Kik? Rendező: Antje Schiffers/Myvillages, Erdődi Katalin, Török-Illyés Orsolya. Szereplők: Fehér István, Nagy Sándorné Mihály Zsuzsa, Nagy Anita, Sallai János, Sallai Tünde, Tóth Gábor, Tóth Viktória, Frank Tímea

Mi? Fekete Ádám: A rét
Hol? FAQ Színház, Budapest, Magyarország/Thealter 2021
Kik? Rendező: Fekete Ádám. Szereplők: Barcsai Bálint, Fehér Balázs Benő, Fekete Ádám, Orbán Borbála, Messaoudi Emina, Tóvaj Ágnes