Huszonegy nem fővárosi színigazgatót kérdeztünk meg körkérdésben arról, mi az a színházeszmény, amelyet most, jelenkorunkban hitelesnek, előremutatónak és a helyi közösség számára is adekvátnak és korszerűnek tart. Kérdéseink a következők voltak:

  1. Mi az a színházi credo, amit igazgatóként magáénak vall?
  2. Hogyan fest az Ön olvasatában egy releváns, 21. századi vidéki/városi kőszínházi koncepció?
  3. Hogyan képzeli el az Ön által vezetett színház szerepét a helyi kultúra, a helyi közösség életében?

A huszonegy színigazgatóból megkeresésünkre kilencen reagáltak, válaszaikat – ahogy érkeztek: hol kérdésekre bontva, hol összefüggően – városok szerint alfabetikus sorrendben, minimálisan szerkesztve közöljük.

 

DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ
Gemza Péter

1.  2018-ban egy olyan pályázatot adtam be a Csokonai Színház vezetésére, amely a debreceni teátrum valóságára épített, figyelembe vette a rendelkezésre álló és fejlesztendő infrastrukturális és személyi feltételeket, ugyanakkor egyértelmű irányokat és célokat fogalmaztam meg. Alapelvként fektettem le, hogy Debrecenre mint európai regionális központra tekintek, hogy nyitni szeretnék a fiatal alkotók és a színházi nevelés felé, illetve hogy a közösséget minden formájában – társulati, városi, regionális, nemzeti – értéknek tartom. Ezen elvek határozzák meg a Csokonai intézményi stratégiáját. A nemrég kiadott etikai kódexben (amellyel arra törekedtünk, hogy a hazai kulturális intézményrendszer legkonkrétabb és legkomplexebb ilyen típusú dokumentuma legyen) egyértelműen fogalmazunk a debreceni társulat küldetését illetően: „A Csokonai Színház a nemzetközi művészeti áramlatokkal termékeny kapcsolatot ápoló, nyitott, innovatív alkotóközösség. Művészeti programjában központi szerepet kap a regionális és nemzeti értékek legmagasabb színvonalon történő képviselete, a kortárs dráma és az általa felvetett társadalmi kérdések, a színházi nevelés és a fiatal alkotókkal való együttműködés.”

Gemza Péter. Fotó: Debreceni Csokonai Színház archívum

2.  Abban biztos vagyok, hogy a vidékiség vagy a kőszínháziság (a kettő együtt pedig különösen) nem jelentheti azt, hogy egy színház lemond a 21. század követelményeiről. A Csokonai Színház vezetőjeként fontos számomra, hogy Debrecenre ne provinciális végvárként, hanem regionális központként gondoljunk, és hogy a kőszínház ne az innováció hiányát, hanem erős társulatot, széles műfaji spektrumot, stabil működést, nemzeti színházi felelősséget jelentsen. Ez utóbbit erősítette meg a tény, hogy a 2020 augusztusában készült, vitrinszínházi Hamlet-produkciónk bekerült a Highlights of Hungary legjobb kreatív teljesítményei közé. A Csokonai Színház elkötelezett a kortárs dráma és az általa felvetett társadalmi kérdések képviselete mellett, a DESZKA Fesztivál és az évi 3-4 ősbemutató fontos vállalás. Az elmúlt években olyan társadalmi ügyekről beszéltünk kortárs szövegek segítségével, mint a gyermekhalál, a függőségek, az iskolai bullying vagy a családon belüli erőszak. Az én szememben a 21. századi színház mint intézmény maga mögött hagyja a szokásjogot. Napjaink kihívásainak megfelelő szervezeti struktúrát alakít ki, újrafogalmazza azokat az etikai alapelveket, melyek a társulat mindennapi működését irányítják, és 21. századi eszközökkel, 21. századi kérdésekről is kommunikál. A felújítás alatt álló színházépületek olyan infrastrukturális lehetőségeket biztosítanak majd, ahol a színháztechnika és a térélmény is 21. századi, nem csak a tartalom.

3.  Az individualizmus nagymértékben gyengíti a bizalmi kapcsolatokat, így a közösségek erősítése és a fokozott társadalmi szerepvállalás lesz a jövő színházának feladata. A Csokonai Színház a minőségi – de nem a populáris és az elit bináris rendszerében magát elhelyező – kultúra legfontosabb pilléreként a helyi közösségekre nyitott, széles műfaji spektrumon játszó előadó-művészeti szervezet. A debreceni színház a hazai színházi repertoár megújítójaként érzékenyen reagál a szélesebb értelemben vett régió aktuális kérdéseire, a 21. századi európai társadalom problémáira. Fontos számomra, hogy a Csokonai katalizátorként működjön egy egyre növekvő nemzetközi közösséget is magába foglaló európai középváros, egy gazdaságilag dinamikusan fejlődő egyetemi város kultúrafogyasztó rétegének formálásában. Emellett a debreceni színház egyfajta inkubátorként kínálkozik a helyi és a távolabbról érkező, de Debrecennel és a régióval párbeszédet kezdeményező tehetséges alkotók számára.

EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ
Blaskó Balázs

1.  A kultúraközvetítés leghatékonyabb, esszenciális műfaja a színház, hiszen egyedül a színház tud ma szintetizáló-komplex, gyors és hatékony választ adni példafelmutató, sajátos lehetőségeivel a morális biztonságát vesztett köz- és magánélet kétségbeesett kérdéseire: Ki vagyok? Hová megyek? Van-e értelme az életemnek? Lehetek-e boldog?

A színház véleményformáló erő, a színházteremtés véleményformálás. A kiérlelt, megfogalmazott és állhatatosan képviselt vélemény: magatartás. A magatartás: példa.

A harcaiban edződött, nagy lélek megnyilvánulásai s az önmagához hű, példaértékű magatartás legyen emblematikus lenyomata az oly régóta hiányolt nagy, emberi, köz- és magánéleti mintáknak.

A színház hitalapú misztériumjáték. Drámai töltete a jó és rossz, a hit és kísértés, a vágy és szenvedély, az önmérséklet és önkorlátozás határainak kijelölése, végső soron a „Szabad-e azt, amit lehet?” – szabad-e megtenni korlátozás nélkül, amit módunkban áll megtenni – örök dilemmája.

Ez a művészet (színház) örök tárgya, alfája és ómegája. A tételt a végletekig leegyszerűsítve: az ember örök döntéskényszere „Isten és ördög” között a lelkiismeret nyugalmáért folytatott küzdelemben. E harc eredménye a moralitás, az erkölcsi megbékélés, fölmagasztosulás vagy a bukás, gyónás, a megbocsátás elnyerésének reménye.

Ez a végtelen történet ismétlődik az alapművekben, az óriáskerék forog, a végkifejlet ismert, a folyamat mégis újra és újra katartikusan lenyűgöző. Ezen örök ismétlődés és örök változás felmutatása a legklasszikusabb színházi érték.

Blaskó Balázs. Fotó: Gál Gábor

Az igazságfelismerés empatikus, érzelmi átélésének kiváltása, e felismerés létrejöttének optimális, atmoszferikus megteremtése a legmagasabb rendű színházi, művészi cél. Ez az érzet a megtisztulás kegyelmi állapota: a katarzis. Katarzis nélkül nem létezhet színház.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy a fentiekben szereplő és körvonalazott színházeszmény testesíti meg a 2011-ben a színházi köztudatba emelt és azóta is különböző előjelekkel nevemhez kapcsolódó „A remény színháza” ars poeticáját. A tagadás helyett az állítás, a „nem” helyett az „igen” kultúráját érdemes megteremteni. A lét értelmetlensége helyett a konstruktív életigenlés értelmét kell sugároznia a színháznak.

2.  „Klasszikus-konzervatív értékeket tükröző, közvetítőeszközeiben modern, nemzeti népszínház.” Ez a koncepcionális mondat, mindhárom nyertes igazgatói pályázatom címoldalának jelmondata.

Meggyőződésem, hogy a műfajok sokszínűségét kiszámítható egymásutániságban, sorrendszerűen felvonultató műsorterv szolgálja leginkább egy kiemelt kategóriájú vidéki kőszínház alaptevékenységi küldetését.

A Gárdonyi Géza Színház elmúlt 10 évében kialakult az alábbi műfaji sorrend: október eleje – alapvető társadalmi kérdéseket felvető produkció; október második fele – mesejáték; november közepe – operett; december eleje – középfajú dráma (vígjáték, krimi stb.); január második fele – olyan zenés játék, amely a legszélesebb közönség rétegek számára vonzó, a legnagyobb bérletszámot köti le (pl.: A padlás, A dzsungel könyve stb.); február eleje – mesejáték; március eleje – önálló táncprodukció a GG Tánc Eger tagozati együttes önálló előadása; április eleje – vígjáték, színmű.

3.  A vidéki színházak közönséglátogatottságának megoszlása, és ezáltal a helyi közösség részvétele egy-egy megye legnagyobb kulturális intézményének életében, annak jelentőségét illetően, szinte minden vidéki színházra vonatkozóan azonos. Elsősorban a jövő színházba járó generációinak kinevelése, e korosztályok színházba szoktatásának érdekében a nagyóvodások, alsó és felső tagozatos általános iskolások, középiskolások, egyetemisták jelenléte, ezen generációk minőségi színházi élményhez juttatása a legalapvetőbb célunk. Bérletes nézőink kétharmadát ezen korosztályok adják. Az elmúlt 10 év műsorterveit a magyar és a világirodalom drámairodalmának az iskolai és érettségi tanagyagokkal való megfeleltetése vezette, az említett oktatási intézmények tanárainak megelégedésére. A felnőtt korosztályok kiszámítható és megtapasztalt kulturális igényeit a fentiekben megfogalmazott színházeszmény és küldetéskoncepció szerint, a visszaigazolások tükrében az egri Gárdonyi Géza Színház közönsége teljes megelégedésére tudja szolgálni.

GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ
Forgács Péter (leköszönő igazgató)

1.  Az a hitvallás, hogy a színháznak egy „béke szigetének” kell lennie.

Felnyitotta a szemünket a jelenlegi helyzet, hogy a színház akkor működik maradéktalanul, ha sem külső, sem belső behatás nem befolyásolja az alkotói munkát, hiszen csak úgy lehet dolgozni és alkotni, hogyha a művészeknek semmi másra nem kell koncentrálniuk, csak a művészi munkára. Lehet, hogy ez patetikusan hangzik, de a színházművészet egy olyan közeg, ahol békében és nyugalomban lehet alkotni. Vagyis mindig is arra törekedtem és törekszem az életben, hogy ezek a feltételek meglegyenek. Ez az én hitvallásom.

2.  Vidéken színházat csinálni nagyon nagy felelősség, sokkal több odafigyelést igényel – különösen a nézők tekintetében –, mint egy fővárosi kőszínházban. Mondom ezt azért, mert vidéken minden ízlésnek meg kell felelni, hiszen egy vidéki városnak egy meghatározó színháza van, amelynek ki kell elégítenie mindenfajta réteg igényét. Vagyis egy vidéki színházban nem csinálhatsz rétegszínházat, nem működhet. Ellentétben a fővárossal, ahol a nézők külön-külön is megtalálják az igényüknek megfelelőt, hiszen aki alternatív színházat szeretne látni, azt is megtalálja ugyanúgy, mint az, aki egy klasszikus színházi produkciót szeretne megtekinteni.

Nem kerülhetjük ki azt a feladatot, hogy vidéki nagyvárosban – különösen egy Nemzeti Színház tekintetében – meg kell felelni a klasszikus népszínházi törekvéseknek, de el kell kalauzolni a színházba járó polgárokat mélyebb rétegek felé is. Összességében ez a nehéz feladat egy vidéki színházigazgató számára.

3.  Győrnek páratlan színvonalú kulturális élete van ezért is jogos az elvárás a színházzal szemben, hogy méltó legyen a város pezsgő életéhez. Bátran kijelenthetem, hogy a Győri Nemzeti Színház számokban mérhető módon és a közhangulaton is érezhetően jól szerepel. Mindenképpen szeretném, hogy a színház, ahogy eddig is, szerves része legyen Győr kulturális életének. Olyan közös programok megvalósításával, melyekkel színesebbé, gazdagabbá tehetjük a város életét. Nem szembemenve a város kulturális elvárásaival, épp ellenkezőleg, kiegészítve azokat, és így megalkotva egy gazdag, pezsgő művészi világot.

Konkrétan egy nagy tervet osztanék meg: a város életéből hiányzik egy olyan zenés színházi fesztivál, amely országosan is kuriózum lehetne. Magyarországon sehol sem rendeznek musicalfesztivált – a mi színházunk infrastruktúrája, a város idegenforgalmi fogadóképessége lehetővé tenné egy ilyen nagyrendezvény megvalósítását.

KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ
Czajlik József

Czajlik József. Fotó: Kudász Gábor

A kérdés a 21. században is, úgy gondolom, a helyi adottságokhoz és meghatározottságokhoz képest lehet releváns. Nem ismerem az általános érvényű koncepció kulcsát. Mindennemű kiterjesztés a helyi színház színpadát a helyi közönségtől elválasztó vonalnál kezdődik. Nem hiszek a közpénzen fenntartott, nem fővárosi kőszínházat egy általános térbe képzelő, minden tér- és időbeli meghatározottságot figyelmen kívül hagyó művészeti koncepció megvalósításának sikerességében, legyen az a koncepció bármily különleges. Úgy érzem, a szó legszorosabb értelmében vett függetlenség az alternatív forrásokból finanszírozott szabad alkotói műhelyek és egy nagyon határozott, autonóm művészeti gondolat köré felsorakozott alkotói csoportok sajátja. Meghagyva mindkét elképzelés hitelességét, úgy gondolom, ha a mai, közintézményként működő színházak vezetői nem ismerik a helyi legendák és tévhitek világát, a történelmi és helytörténeti viszonyok rendszerét és a közvetlenül a színház épülete mellett elhaladó és abba belépő emberek – ha úgy tetszik, a város és közvetlen környezete – legégetőbb problémáit, igényeit és vágyait stb., akkor releváns koncepció nagyon ritkán születhet.

A mi színházunk tájoló színház. Ez arányaiban azt jelenti, hogy az előadásaink 30–40 százalékát játsszuk csak le a székhelyünkön, azaz Kassán, a többi előadást a megye, Szlovákia és Magyarország különböző pontjain, városokban, településeken, színházakban, művelődési központokban, szabadtéren. A meghívásunk célja, a közönség összetétele, ezzel együtt az igényszint és a nézői érzékenység, valamint az infrastrukturális feltételek is állandóan változnak.

Egy-egy bemutató útja mindig a kassai törzsközönség és bérletesek előtt kezdődik el – még akkor is, ha az adott előadás célközönsége pl. a kisebb településen lakó, színházat nagyon ritkán látogató közönség lesz –, mert szeretnénk visszahívni, visszacsábítani őket a színházba. Ez azt jelenti, hogy egy-egy bemutató más-más közönséget céloz meg. Azok a nézők, akik rendszeresen látogatják az előadásainkat, de még soha nem jártak a kassai Thália Színház épületében, sokkal többen vannak, mint azok, akik a székhelyünkön már láttak legalább egy előadást.

Emiatt a mi közönségünk elégedettségi szintjét és igényeit lehetetlen összességében lemérni és értelmezni. Egy-egy város vagy település, régió és ország igényszintjeit külön-külön kell lemérni, és arra (releváns) válaszokat keresni. Így áll össze egy évadterv, egy koncepció. Nagyon ritka az az előadás, amelyik minden rétegnél sikeres. Itt is általában inkább a biztosan elvárható hatásokra épülő színművek és musicalek győznek, és kevésbé az egyedi, szlovákiai magyar létérzésekre és közhangulatra épülő előadások. De mindkettőre van példa. Ahogy van példa a kettő ötvözésén alapuló, széles tömegeket nagy helyi értékkel megszólító előadásra is. Fontosnak tartom a közösségi témák felvetését és a néző kicsalogatását a nézőtér sötétjéből. Vannak olyan előadásaink, ahol a néző szavaz, dönt vagy beszél – elmondja, amit gondol.

Minden évadunkat egy konkrét gondolat vagy célmondat köré építjük fel. Egy érzésre, egy problémára vagy jelenségre fókuszálva. Különböző előadásokon, stílusokon és műfajokon keresztül próbálunk válaszokat adni az évad célmondata által kiváltott kérdésekre. Így tematizáljuk a darabválasztás első ránézésre esetlegesnek tűnő ellentmondásait. Ez nem mindenkinek fontos. Sokaknak fel sem tűnik, de a legigényesebb nézőink figyelik és várják a közös nevezőt, keresik a szándékot mozgató fő gondolatot.

SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ
Barnák László

1.  A közösségnek, a közösséggel együtt kreatív élményt adni. Ahogyan a színpadon is a csapatjáték működtet egy előadást, úgy az intézményvezetésben is szükséges a szűkebb és tágabb munkatársi környezetre való odafigyelés, a velük való építő együttműködés. Naprakésznek kell lenni a művészeti, társadalmi kérdések és változások tekintetében, hogy érvényes válaszokat tudjak adni mint vezető és mint művész. Ennek a nyitottság, az empátia, a tanulásvágy és a konstruktivitás az alapja, amit az elmúlt időszakban a rugalmasság is ki kellett hogy egészítsen.

2.  Jó lenne a népszínház kifejezés helyett olyan megfogalmazást találni, amiben a különböző generációk elérésének szándéka, az eltérő színpadi műfajok iránti érdeklődés fenntartása, a helyi közösséget megmozgató tartalomgyártás, a magas színvonalú művészi megközelítés és megvalósítás együtt jár a sokcsatornás, innovatív megoldásokat – technikailag is – kereső kommunikációval. A helyi közösség értékszemléletének ismerete és fejlesztése is cél. A művészeti program meghatározója az alkotók, elsősorban a rendezők személye, nemcsak a készülő előadások, hanem a társulat fejlesztése okán is. Klasszikus és kortárs szerzők megfelelő egyensúlya biztosítja az egyetemes értékek és a korszellem találkozásának dinamikáját. Reflexió a társadalmi változásokra és változásokat generáló társadalmi szerepvállalás elegye szabja meg azt az irányt, ami az intézmény küldetését meghatározza.

3.  Központi helyre kell pozícionálni a színházat az adott városban, régióban, hiszen a kultúra területén a színház éri el a legtöbb embert hosszú távon. Egy kőszínház átlagosan 8–9 hónapon keresztül nyújt kulturális élményt, és ez nem csak színielőadásokat kell hogy jelentsen. Komolyzenei koncertek, táncelőadások, gálaműsorok is a repertoár részét képezik. Találkozási pont a kultúrafogyasztó polgárok számára, kultúrára nevelő közeg a diákoknak, kísérletező szellemi bázis azoknak a művészeknek, akik megfordulnak benne. A város kulturális értékét erősítve városmarketing szempontból is igazodási pont.

A Szabadtéri Játékok országosan is ismert és elismert kulturális brand, amit nemcsak ezen a szinten tartani komoly feladat, hanem olyan előremutató szellemiséget és menedzsmentszemléletet igényel, ami által működése a jövőben is követendő példa lehet.

Barnák László. Fotó: Szabó Luca

SZOMBATHELYI WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ
Szabó Tibor

1.  A totális színházban hiszek. Olyan színházban, ahol együtt van a szó, a test, a mozgás, a tánc, a zene, a látvány, a gondolat és a szenvedély. Mindez együtt elengedhetetlen követelménye a ma színházának. Azt szeretném, ha a Weöres Sándor Színház egy határozott arculatú, hosszú távon tervező és gondolkodó, a társművészetekre is nyitott alkotóműhellyé válna. Hiszem és vallom, hogy a színház képes komoly gondolatokat közvetíteni úgy is, hogy közben a befogadó, vagyis a néző olyan esztétikai élményhez jut, amire még hosszú ideig emlékezni fog.

2.  Azt gondolom, hogy egy vidéki város kőszínházának a műfaji sokszínűségre kell törekednie, nem lehet rétegszínház. A színház a 21. században is akkor szolgálja leginkább azt a közösséget, amelyben létezik, ha ezt a szolgálatot az aktuális problémákra reflektálva, kortárs színházi eszközökkel teszi – a hagyományos eszközökből megőrizve mindazt, ami érték, és megfelel az újszerű kihívásoknak –, rávezetve a mindenkori nézőt arra a felismerésre, hogy egy vidéki színház nem feltétlenül csak egy szórakoztatóipari termékeket előállító üzem.

3.  A Weöres Sándor Színház Szombathely és Vas megye egyik vezető művészeti intézménye, így nemcsak helyi, hanem regionális kultúraterjesztő szerepe is van. A városvezetés részéről megfogalmazódott az igény Szombathely kulturális és művészeti stratégiájának a kidolgozására. Ebből fakadóan is szoros együttműködésre törekszünk a szombathelyi művészeti és kulturális intézményekkel, hogy a lehető legrövidebb időn belül kidolgozzunk egy olyan közös javaslatcsomagot, amely hatékonyan tudja szolgálni a város kulturális életét.

TATABÁNYAI JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ
Crespo Rodrigo

A kérdésekre a legutóbbi pályázatomból vett részletekkel válaszolnék. Ugyanakkor az elmélet mellett talán az is fontos, hogy mit tudunk belőle megvalósítani. Ezért – igaz, csak felsorolásként – leírtam az elmúlt öt évad bemutatóit.[1]

„A pályázatban általam vállaltak szerint a Jászai Mari Színháznak a megye első számú kulturális központjaként – folyamatosan tágítva vonzáskörzetét – nem is lehetett más célja, mint hogy a műfaji sokszínűség mellett esztétikai elveiben igényes, valóságos problémákat felvető előadásokat hozzon létre, az intézmény fő profiljában a tartalmasan szórakoztató polgári színházi előadásokkal.”

„Egy vidéki színháznak egyszerre kell tudnia és kínálnia mindent, műfajok és stílusok tekintetében, hiszen nincs alternatívája. Egy vidéki színház csak népszínházként működhet. Mit értünk ez alatt az elkoptatott, mégis homályos fogalom alatt? Legfőképpen azt, hogy a népszínház minden nézői igényt ki kell hogy elégítsen. Nem mondhat le egy korosztályról sem, fogékonynak kell lennie minden réteg problémái és preferenciái iránt. Repertoárját a műfaji sokszínűség kell hogy jellemezze, ugyanakkor közérthetőnek is kell lennie. Az eszményképem egy olyan népszínház, amely képes minden műfajt művészszínházi igényességgel megszólaltatni, ugyanakkor előadásairól élménnyel távozik az egyszerűbb néző és a vájt fülű is. Hiszek abban, hogy lehetséges olyan előadásokat létrehozni, amelyek nem riasztanak el senkit sem a színháztól, ugyanakkor az értő közönség számára tele vannak valami »plusszal«.

Kitartó, ügyes munkával a jó színház szép lassan meg tudja emelni a nézői igényszintet. Ehhez az szükséges, hogy mindig az aktuális igényszinthez képest egy lépéssel előbb járjunk: egy fokkal bátrabb színházi eszközökkel éljünk, mint amikhez nézőink hozzászoktak, egy fokkal jobban számítsunk fantáziájukra és asszociációs készségükre, mint amennyire kényelmes, egy fokkal bonyolultabb struktúrájú, mondanivalójú, egy fokkal érzékenyebb problémát feszegető darabokat vegyünk elő, mint amire számítanak.”

„A színház alapvető feladata, hogy emberi sorsokat mutasson be (ezzel is szembesítve a nézőt saját életével), minden korban érvényes, alapvető emberi és erkölcsi dilemmákra kérdezzen rá, reflektáljon az aktuális, a nézők életét is befolyásoló, őket is érintő, foglalkoztató társadalmi problémákra, ezzel alakítva a nézők gondolkodását, fejlesztve érzelmi intelligenciájukat. Az önmagát komolyan vevő, felelősséggel bíró, nem az olcsó sikert hajhászó színház látni tanít. Ez egyrészről azt jelenti, hogy emberi sorsokat, jellemeket, magatartásmintákat látva a hétköznapokban is egyre jobban rá tudunk látni önmagunkra és környezetünkre. Megérteni a színpadi hősök motivációit, reakcióit segít jobban megérteni a saját életünket és mások szempontjait egyaránt, összességében pedig értőbb, érzőbb, empatikusabb lényekké válnunk. Másrészről – mivel a színháznak nem csak ez a dolga – önálló művészeti ág lévén meg kell tanítania nézőit a saját eszközeit is látni. Egy hagyományos előadásban minden az, ami: olyan, mint egy képeskönyv, realisztikus ruhák és jelmezek vannak, minden egy az egyben »fogyasztható«. Ám ahogy a gyorséttermi ételekhez szokott ízlelőbimbóknak tanulási folyamat eljutni a csúcsgasztronómia kifinomult, bonyolult ízhatásainak értékeléséhez, úgy tanulási folyamat vezet pl. az asszociatívabb színpadi tér jeleinek dekódolásához. Rá kell szoktatnunk közönségünket, hogy használják fantáziájukat, és a meghökkentőbb vagy elvontabb színpadi formák megfejtésében szellemi élvezetet találjanak. A lelkiismeretes színházi alkotónak dolga ínyenceket nevelnie.”

Crespo Rodrigo. Fotó: Prokl Violetta

VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ
Dr. Varga Katalin

Én magam alig egy éve kerültem a Váci Dunakanyar Színház élére, ráadásul szakmai berkeken kívülről, jogászként. Hasonló „véletlen” eredményeképp lett a színház vezetésében társam Molnár Bence színművész, aki a művészeti irányokért felel. Vállalásunk önmagában sem volt könnyű út, amelynek a világjárvány okozta színházbezárás rögtön kényszerpályát is adott.

Hitvallásunk egyszerű és világos emberi alapértékekre épül, ezek pedig: az alázat, a tisztelet és a szeretet. A dolgunk csupán annyi, hogy az értéket hordozó kultúra és művészet iránti alázattal, a nézők iránti tisztelettel és az alkotók, előadóművészek iránti segítő szeretettel végezzük a munkánkat.

Vác egy harmincezres lélekszámú, nagy múltú és értékekben rendkívül gazdag kisváros, e jellemzők mindegyikét a színháznak is tükröznie érdemes. Épp ezért nem célunk – és adottságaink révén ennek nem is lenne realitása –, hogy alternatívát próbáljunk nyújtani a nagy múltú, kultúrpalota léptékű, minden erőforrással megáldott patinás kőszínházaknak, ez szereptévesztés mellett teljesíthetetlen is lenne.

Mi, világosan látva adottságainkat és az azokban rejlő előnyöket, kettős célt tűztünk magunk elé: egyrészt kiszolgálni Vác és vonzáskörzete lakóinak a napjainkban leginkább jellemző kultúrafogyasztási igényeit, ami a művészet szórakoztató és feltöltő, de nem tanulságok nélküli küldetésével esik egybe. Másrészt szeretnénk találkozási pontjává válni mindazon kezdeményezéseknek, amelyek feszegetik a klasszikus magyar színjátszás határait, legyen szó akár határon túli színházak vendégjátékairól, akár kisebb hazai alkotóműhelyek előadásainak befogadásáról. A 21. század kihívásai között számunkra a legfontosabb, hogy teret adhassunk a színházi előadásmód megújulásának, emellett a művészet elgondolkoztató és igényességre nevelő küldetésének is. Álmunk, hogy e két szempontot ötvözni is képesek leszünk, egyúttal alkalmasak is arra, hogy a klasszikus és egyetemes értékeket kimondva egy új közlésmódot is megjeleníthessünk. Bízunk benne, hogy ez az új hang figyelemre és továbbgondolásra méltón érinti majd meg napjaink képességeiben, elvárásaiban is újszerűen felnövő, de belül rendkívül érzékeny és nyitott generációjának tagjait is.

Ha a klasszikus kőszínházi fősodorban nem is, de városunk életében kifejezetten alkothatunk maradandót és újat. A kultúra értékei egyes platformokon napjainkra számtalan helyről és bőséges kínálatban váltak elérhetővé, mégis fontos feladatunk, hogy a városi intézményekkel, a művelődési központtal, a térségi televízióval, a múzeumokkal testvéri partnerségben együttműködve meghatározó „tartalomszolgáltatóvá” váljunk.

Egyediségünk, szerethetőségünk épp a kisvárosi, közvetlen és emberközeli viselkedésmódunkból adódhat, amelynek elengedhetetlen része kell legyen, hogy az itt élő, értéket teremtő alkotó lángokat mi rendezzük egy irányba, és alázatos szeretettel töltsük meg ezzel a közös fénysugárral a bennünket elfogadó és szerető emberek életét.

 

VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ
Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes

A Veszprémi Petőfi Színház vezetése 7 évvel ezelőtt fogalmazta meg jelmondatában azt, amit akkor is, most is fokozottan magáénak érez: „Közösségben a közönséggel!” A veszélyhelyzetben a jelmondatot kiegészítettük: „Minden helyzetben közösségben a közönséggel!”

Úgy vezetjük a Színházat, ahogy azt a veszprémi közönség érdekében a legmagasabb szinten, leginkább átérezhető, megélhető módon tehetjük. Koncepciónkat a való élet és a tapasztalatok hívták elő, az nem valamiféle íróasztalnál készült program.

Évek óta a legnagyobb jelentőségű felismerés vezet bennünket, vagyis az, hogy a társadalom mentálhigiénés terepének legfontosabb eszköze az élő, gyógyító, feltöltő erőt adó színház.

Tehát túl azon, hogy minden évben egy újabb „portfólión” keresztül létrehozzuk az ún. népszínházi kínálatot (5+1 nagyszínházi és 5 játékszíni bemutató), társadalmi szerepvállalásunk útján szolgálni, megérinteni, felemelni, állandóan animálni igyekszünk a veszprémi lakosságot.

Ezt célozzák a színházi térben és annak környezetében megrendezett események (nyílt napok, Bérletek éjszakája, Gyereknap, Lélektől lélekig Érzékenyítő Fesztivál, Rátonyi Róbert Operettfesztivál, gyerek- és ifjúsági táborok stb.) és a „külsős” programok (VIP – Veszprémi Ifjak Pontja a Kossuth utcán, „Maradj otthon, majd mi megyünk!” és „Önök kérték, mi teljesítjük!” programok, Kultúra Napja az általános iskolákban, „Színházat a hősöknek!”, Egészségnapok, együttműködések a Fagyöngy [mellrákellenes] Alapítvánnyal, az Auticentrum Egyesülettel, a Csolnoky Kórházzal stb.). De ugyanez a szellemiség vezetett bennünket, például mikor bevezettük 75 év fölötti bérletes nézőinknek az ingyenes bérletet a Korhű program keretében.

Nagyon fontos belátni, hogy a színház nem velünk kezdődött Veszprémben sem, hiszen ami az alapokat illeti, a Medgyaszay István tervezte, 1908-ban elkészült színházépület megnyitásával új lendületet kapott a kulturális élet, és az 1961-ben megalakuló és azóta is jól működő önálló társulati és bérletes rendszer a színházba járási szokásokat is új alapokra helyezte. És bár óriási egyéniségek nőttek ki a veszprémi színházból, indították innen pályájukat vagy fordultak meg itt néhány évig, a Színház mégiscsak a polgárok akaratából született meg, és ma is értük van, az ő pénzükből működik. Nem szabad a színházat önmegvalósító szándékokkal kisajátítani, legalábbis egy megyeszékhelyen nem. És fontos, hogy nem magánszínházról van szó. Egy közönség van, a Színház pedig adottságai folytán inkább kamaraszínház méretű.

[1] 2016/2017 – Székely Csaba: Kutyaharapás (r.: Szikszai Rémusz), Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák (r.: Kiss Csaba), Peter Shaffer: Black Comedy (r.: Simon Kornél), Spiró György: Az imposztor (r.: Szikszai Rémusz), Kalauz Jutka (r.: Böhm György), Várkonyi Mátyás–Miklós Tibor: Sztárcsinálók (r.: Nagy Viktor), Robert Thomas: Nyolc nő (r.: Guelmino Sándor)

2017/2018 – Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk (r.: Guelmino Sándor), Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (r.: Guelmino Sándor), Bolba Tamás–Szente Vajk–Galambos Attila: Csoportterápia (r.: Simon Kornél), Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (r.: Paczolay Béla), Ferdinand von Schirach: Terror (r.: Vidovszky György), Friedrich Schiller: Stuart Mária (r.: Forgács Péter)

2018/2019 – Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (r.: Guelmino Sándor), William Shakespeare: Macbeth (r.: Szikszai Rémusz), Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (r.: Megyeri Zoltán), Molnár Ferenc: Az üvegcipő (r.: Czukor Balázs), Jaroslav Hašek: Švejk (r.: Tapasztó Ernő), Mark Haddon–Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában (r.: Guelmino Sándor)

2019/2020 – Joe Masteroff–John Kander–Fred Ebb: Cabaret (r.: Béres Attila), Pintér Béla: Szutyok (r.: Guelmino Sándor), Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron (r.: Horváth Illés), Mohácsi István: Francia rúdugrás (r.: Crespo Rodrigo), Réczei Tamás: Vonat elé leguggolni (r.: Czukor Balázs), Andrew Bovell: Ha elállt az eső (r.: Guelmino Sándor), Anders Thomas Jensen: Ádám almái (r.: Vidovszky György), Ivan Viripajev: Részegek (r.: Sebestyén Aba; pandémia miatt elmaradt)

2020/2021 – Dés–Nemes–Böhm–Korcsmáros–Horváth: Valahol Európában (r.: Szabó Máté), Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok (r.: Guelmino Sándor), Paolo Genovese: Teljesen idegenek (r.: Szikszai Rémusz), Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor (r.: Fehér Balázs Benő), Tasnádi István: Közellenség (r.: Vidovszky György), Joe Orton: Amit a lakáj látott (a kulcslyukon át) (r.: Guelmino Sándor)

Facebook Comments