Tapasztalt koreográfusoknál hajlamosak vagyunk a munkáikat nemcsak a kortárs tánc égboltján, hanem a saját életművükön belül is elhelyezni. Új előadásaikat gondosan felcímkézni, az őket megillető polcra tenni, és közben sokszor azon merengeni, mitől is életmű egy életmű, s vajon mi az alkotó feladata: a megújulás vagy az állandóság?

A kérdés fontos, és Pataky Klári, valamint Frenák Pál előadásai kapcsán releváns is ahhoz, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül; főként, mert tapasztalataim szerint sok félreértésre adhat okot, ha nem tisztázott, ki milyen álláspontot foglal el a kérdésben, és akár – volt már rá példa – könnyen a kritikusokra, kurátorokra vonatkozó személyeskedéshez vezethet. 

Pataky Klári Társulat: Felnőtt mese. Fotó: Kaszner Nikolett

Evidencia, hogy a tánc legalapvetőbb, elidegeníthetetlen belső tulajdonsága a mozgás. A mozgás azonban nemcsak az egyes mozdulatokat köti össze egymással, hanem az előadásokat is. Egy-egy alkotó életműve voltaképpen leírható egyetlen mozgásként, amelynek természetesen megvannak a maga szélsőségei, nyugvópontjai, felemelkedése és hanyatlása. Mégsem teljesen ebből az irányból közelítenék a „mi az alkotó feladata, megújulás versus állandóság” kérdéshez. Egyrészt, mert ahhoz, hogy adekvát következtetéseket tudjunk levonni, egy előre meghatározott rendszer segítségével ábrázolnunk kellene az egyes pályaíveket, majd egy jól definiálható értékelési rendszer alapján értelmezni. Egy ilyen elemzés keltheti ugyan az objektivitás látszatát, a kritika műfaját viszont szétfeszíti. Másrészt pedig fontos látni, hogy az alkotónak elsősorban nem feladata, hanem szabadsága van. Pontosabban: szabadsága kell, hogy legyen. Még pontosabban: az alkotónak az a feladata, hogy szabad legyen. Manapság ez a megfogalmazás talán elhasználtnak hangzik, ezért kicsit átfogalmazva: a művészet arra van ítélve, hogy meghatározhatatlan, ismeretlen legyen. Seregi Tamás esztéta Jövőbe szédülő lendülettel című kötetében (Prae, 2021) tér ki erre, miközben azt vizsgálja, mi is a művészet és a kultúra viszonya. A művészet Seregi – és az általa idézett Gilles Deleuze meglátása – szerint (p.152) a kultúrán kívül, de természetesen a társadalmon belül helyezkedik el, és állandó eltávolodás a kultúrától, egy olyasfajta Abbildung, ami „itt nem leképezést, inkább leképzést, leépítést kíván jelenteni. A művészet teljesítménye éppen az, hogy leépíti emberi mivoltunkat és vele együtt azt az emberi világot is, amelyben élünk.” 

Pataky Klári Társulat: Felnőtt mese. Fotó: Kaszner Nikolett

Pataky Klári Felnőtt mese című koreográfiája a mesék morfológiájával foglalkozik, pontosabban a tipikus mesehősöket és azok belső motivációit vizsgálja: mi a hősök viszonyulása egymáshoz és a valósághoz mint egészhez, és egyáltalán, milyen életbenmaradási esélyeik vannak a jelenkorban.

Az előadás első negyedében klasszikus, ismert mesékből látunk kimerevített képeket, harcjelenetek, szerelmi légyottok és a királyi udvarok történeteinek kiragadott pillanatait, amelyek szereplői csakhamar önálló életre kelnek. A hős sárkányölő (Lukács Levente), a szép királyfi (Horváth Attila), a csábító bestia (Rácz Réka), a vénasszony (Temesvári Zsófia), a harcias amazon (Laza Tímea) és az ádáz mostoha (Ferencz Vivien) levetkőzve archetipikus vonásaikat, a 2000-es évek hanyatló fabuláinak számkivetett hőseivé válnak. Hogy miként vagy miért – kérdés marad, mert Pataky táncnyelve meglehetősen absztrakt mikroelemekből és makroszerkezetekből építkezik. 

A Felnőtt mese jellegzetes Pataky-költemény. Finom, túlcizellált mozgásokkal átszőtt, lágy ívű koreográfia, melyben a görbületek nemcsak a karmozdulatokat, de magát az előadás vázát is meghatározzák. Ha lehet „fehér tejjel írni”, akkor minden bizonnyal koreografálni is lehet feminin beszédmódban: a Felnőtt mese ismétlései, hullámzó mozgássorai legalábbis erre hívják fel a figyelmet. De nemcsak erre. Arra is, hogy miért problematikus, ha egy alkotó a világot narratív szempontból próbálja lebontani az előadásaiban. Mert legyen ez a szándék bármennyire absztrahált is, a tánctól idegen, mert olyan mezőbe kényszeríti, ahol nem az érzetek, inkább a jelentések laknak. A tánc így szükségszerűen eszközzé válik, és a saját dimenzióin belül elértéktelenedik. Így még azokban a jelenetekben is, ahol a táncosok egyéni teljesítményei (Lukács Levente, Rácz Réka és Temesvári Zsófia esetében) kimagaslóak, a szereplők papírmasé figurákká válnak, amelyek kontúrjait bizonytalan kézvonásokkal rajzolták meg.

FrenÁk Társulat: Secret Off_Man. Fotó: Hirling Bálint / Müpa

A Secret_Off Man című koreográfiában nyoma sincs az effajta bizonytalanságnak, bár Patakyhoz hasonlóan Frenák Pál is sematikus figurákat mozgat, de ezek definiált, egyszerű, villanásnyi lények, akik nem kívánnak túlnyúlni saját szerepkörükön. Céljuk, hogy felkavarják a nézői nyugalmat, hogy felforgassák, amit a dolgok megszokott rendjéről a hétköznapokban tudni vélünk. Frenák gondosan gyúrja össze szereplőit közönségesből és fenségesből, elhasznált giccsből és rejtett vágyainkból, félelmeinkből. Persze, aki járatos a Frenák-koreográfiák világában, aligha rökönyödik meg, hiszen ezek a lények (például a csábító, vörösruhás nő, a BDSM világot és valamiféle transzcendenciát egyszerre idéző, csillogó overálos férfi, a kényszerzubbonyos alak, a sövényfejű alakok stb.) ismerősek. Részint, mert a Bartók Tavaszra készült Secret_Off Man egyfajta parafrázisa Frenák korábbi munkáinak, megidézve azok emlékezetes figuráit és jeleneteit (a Twins, az In_Time, a Tricks & Tracks, a Frisson képeit), részint pedig mert műveinek vizuális világa már beépült a kollektív művészi tudatunkba.

Frenák kétségtelenül óriási hatású koreográfus, és meggyőződésem, hogy hermetikusan zárt saját világa még azokra is hatott, akik valójában egyetlen munkáját sem látták. Furcsa figurái, kontrasztos, noir-os fénykezelése, az áradó, feszes-dinamikus mozgásanyag (facsarodások, hullámzó törzsmozgások, csápos karmunkák, akrobatikus, sokszor veszélyes elemek) és képzőművészeti igényű látványvilága iskolát teremtett, igaz, olyan iskolát, amit paradox módon ma kevés hazai koreográfus követ. Ennek két oka lehetséges: egyrészt Frenák egyedisége és zsenialitása, másrészt hogy munkái idővel mintegy hozzásimultak a közízléshez – illetve a közízlés simult az előadásaihoz, vagyis „csupán kulturált művészetté válnak”, amiről Seregi is ír idézett könyvében (p.199). Amire ma már sikk jegyet váltani, ami szélesebb közönségréteget is megszólít, de közben a kurrens művészeti kérdésekre egyre süketebbé válik. Kicsit más előjelekkel, de hasonló a helyzet egyébként Pataky előadásaival is: témáik és kifejezőformáik olyan táptalajból nőnek ki, amely elindult a kulturalizálódás útján. Ez persze természetes folyamat, mert senkitől sem várható el – a legnagyobb művésztől sem –, hogy alkotói pályáján két-háromféle kifejező módot sajátítson el (vagy akár: találjon fel), és mert létezik megújulás egy adott szókincsen belül is. Az életművek vizsgálatakor ez a fajta belső megújulás roppant érdekes, a művészet „evolúciója” szempontjából azonban nem feltétlenül hordoz információt – persze hordozhat. 

FrenÁk Társulat: Secret Off_Man. Fotó: Hirling Bálint / Müpa

Visszatérve a Secret_Off Man-hez: Frenák táncosai, mint általában, most is emberfeletti teljesítményt mutatnak fel, szinte beleszédül az ember, a szíve pedig – da-damm, da-damm – felveszi a dübörgő (techno, klasszikus, táncdal) zene ritmusát. A koreográfia sorjázza a képeket: egyik jön a másik után, nincs megállás, mintha Frenák nemcsak intertext-kollázst alkotna, de próbálná még-még-még jobban feltornázni a sebességet is. Persze, az érzet, amit egy jó táncelőadás kelt, bizonyos értelemben a gyorsulásból fakad, ám ez a tempó olyan szapora, hogy a néző lemarad. Vagy talán a rohanó világ allegóriája volna mindez? – nem hiszem, hogy érdemes leegyszerűsítenünk a látottakat. Frenák koreográfiái mindig is stimulánsként hatottak, és talán éppen abból fakadóan, hogy egyre csökken a távolság a közízlés és az előadásai között, fokoznia kell a dolgokat, hogy a kívánt hatás megmaradjon. De mi van akkor, ha már korábban elment a falig? 

Mi? Pataky Klári Társulat: Felnőtt mese
Hol? Nemzeti Táncszínház
Kik? Koreográfia: Pataky Klári. Zene: Gergely Attila. Fény: Vajda Máté. Előadók: Ferencz Vivienn, Horváth Attila, Laza Tímea, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia.

Mi? FrenÁk Társulat: Secret Off_Man
Hol? Művészetek Palotája
Kik? Koncepció: FrenÁk. Koreográfia: R_Társulás. Zene: Halász Gábor, Hunyadi Máté. Látvány: Victoria Frenák. Díszlet: Kiss Péter, Molnár Szabolcs. Jelmez: Henez Mariann. Fény: Vajda Máté. Előadók: Anibal Dos Santos, Esterházy Fanni, Lőrincz Emma, Vasas Erika, Eoin Mac Donncha, Maurer Milán, Keresztes Patrik.