Napról napra

Két nappal a parlamenti választások előtt, a kampány okozta őrjítő hangzavarban az ember szívesen néz a magyar történelmen élcelődő kabarét. Kérdés azonban, pontosan meddig illik viccelni a magyar történelemmel.

Az esztétika és a táncelmélet folyamatosan próbálja meghatározni, ami tárgyaként elé kerül, és keresi a kifejezéseket, szempontokat, ami alapján egy táncelőadásról egyáltalán beszélni lehet. Az alkotókat persze mindez a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje, nem az ő dolguk megnevezni és fogalmilag megragadni, amit létrehoznak.

Közel egy hét múlva, április 17-én adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat, a nominált produkciókat méltató szövegek viszont már most olvashatók.

Elénkbe lökik a főhőst, s már itt vagyunk a weimari köztársaságban. S itt az első megoldandó probléma is. Hogyan kövessünk átéléssel egy erények nélküli embert?  Azonosulni nem lehet – és nem is kell – vele, szétfoszló személyisége viszont arra is alkalmatlan, hogy meggyűlölve szerveződjünk ellene.

Azt szeretem, amikor sikerül elfelejtkeznem arról, hogy színházban vagyok, amikor az előadás felkavar, megráz, kiforgat, „megtörténik velem.” Azokat a produkciókat kerestük, amelyek átütő erővel rendelkeznek.

TARTALOMJEGYZÉK

…egyértelműen kiderült, hogy egy szakmán belüli párbeszéd elindítására kiváló lehetőséget nyújt a vitaszínházi forma: sokkal rövidebb időn belül tud eljutni a beszélgetés a probléma gyökereihez, másrészt több szempont és vélemény tud elhangozni, mint egy kerekasztal beszélgetés során.

Minden csak kicsit megy félre az előadásban, de a sok kicsi sokra megy, a végére nem az sül ki az egészből, amit szeretnénk…

Talán az az elképzelés lehetett a kiindulópont, hogy a darabban egy több generációs családtörténet körvonalai rajzolódjanak ki (akár még a színszerűség rovására is). Ha lehetett is ilyen terv, a megvalósuláshoz aligha jutott közel.

Tizenöt évet töltött az Örkény Színházban, ahonnan két éve állt fel. Most nincs állandó társulat, de van számos színház, sok szerep. Beszélgetésünkkor épp Miskolcról, a Csoda és Kósza előadásáról érkezett.

Bálint Orsolya (1978) újságíró, Budapesten él Bárány Tibor (1979) filozófus, kritikus, a BME GTK oktatója, Budapesten él Darida Veronika (1978) esztéta, Budapesten él Fehér Anna Magda (1984) újságíró, Budapesten él Gabnai Katalin (1948) drámatanár, színikritikus, Budapesten él Geréb Zsófia (1990) színház- és operarendező, Berlinben és Budapesten él Jákfalvi Magdolna (1965) színháztörténész, egyetemi tanár, Budapesten él […]

A Színikritikusok Díja 2016/2017                                                           10/2 A 2016-os év (XLIX. évfolyam) tartalomjegyzéke                                 2/49 CIKK, TANULMÁNY, ESSZÉ ADORJÁNI PANNA A dráma mint béklyó                                        […]