A kritikusdíj negyvenéves történetében eddig egyszer fordult elő olyan rendkívüli esemény, amely meghiúsította a díjazást: 1981-ben a politika szólt közbe. Akkoriban ugyanis minisztériumi jóváhagyás kellett a díjak kiadásához, és a tagok által a legjobb új magyar drámának megszavazott Halleluja, Kornis Mihály darabja nem ment át a cenzúrán. Ezért a kritikusok úgy döntöttek, hogy abban az évben egyik díjat sem adják ki; erre csak hét évvel később, 1988-ban került sor.

A Színházi Kritikusok Céhe jelenleg egyesületi formában működő civil szervezet, működésünk, így az általunk kiadott díjak is teljesen függetlenek bármiféle állami szervtől. (Ettől nem függetlenül pénzjutalommal sem járnak, elismerésünket oklevéllel és egy díjtárggyal, jelenleg Szeredi Sára üvegművész alkotásával fejezzük ki.)

Amikor 2019 szeptemberében a Katona József Színházban megtartottuk a jubileumi díjátadónkat, nehezen hittük volna el, hogyha egy jövőlátó azt mondja, a negyvenéves hagyomány másodszorra egy világjárvány miatt törik meg.

2020 márciusában, a színházak első leállása idején még abban reménykedtünk, hogy a felében-kétharmadában élőben lement évad után sikerül kiadni a díjainkat.

Szabályaink szerint a kritikusdíjra azok szavazhatnak, akik az adott évadban legalább kilencven magyar nyelvű bemutatót láttak. Minden kategóriában három jelöltjük lehet, közülük az első helyen jelölt 3, a második 2, a harmadik pedig 1 pontot kap. Néhány éve bevezettünk egy olyan szabályt is, hogy a legalább ötven bemutatót látott kollégák is szavazhassanak, ők azonban csak két jelöltet állíthatnak, szavazatuk pedig 2, illetve 1 pontot ér. A változtatásra azért volt szükség, mert folyamatosan csökkent azoknak a kritikusoknak a száma, akik teljesíteni tudták a kilencven bemutatót. Az ötven tagból volt, hogy már csak alig húszan. Ezzel a kiegészítő szabállyal további szavazókat nyertünk, így elmondhattuk, hogy a díjak odaítélésében körülbelül a tagság fele vett részt. A szavazók ritkulásának okai túlmutatnak e cikk keretein. Röviden csak annyit, hogy a színikritika – párhuzamosan a nyomtatott sajtó hanyatlásával – fokozatosan kiszorult a lapokból, és igaz, hogy az interneten új fórumokhoz jutott, megélhetésre, tervezhető életpályára nem számíthat, aki e hivatásra adja a fejét. A céh szűkös anyagi lehetőségei miatt egy-egy vidéki vagy határon túli bemutatóra általában akkor jutunk el, ha a színház ehhez utazási lehetőséget biztosít. (Paradox helyzet, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően éppen e csonkán maradt évadban lett volna lehetőségünk kicsit többet utazni.)

A szavazatok szükségképpen szóródnak, a díjnak viszont a céh mint közösség véleményét kell tükröznie. Ezért vannak kiegészítő szabályaink, például egy díjat csak akkor lehet kiadni, ha a jelöltre legalább öten szavaztak.

2020 márciusában nyilvánvalóvá vált, hogy a régi szabályok szerint nem tudunk díjazni, hiszen alig néhányan láttak addig kilencven bemutatót. Ekkor azzal kísérleteztünk, hogy a színházaktól bekértük a bemutatókról készült felvételeket. Köszönettel tartozunk azoknak a színházaknak, amelyek készséggel elküldték a felvételeiket. Ők voltak kevesebben. Részben azért, mert az előadások egy részét nem is rögzítették, az elkészült felvételek pedig igen különböző minőségűek voltak, az egykamerás, távoli homálytól a profi, háromkamerás, tévéjáték minőségű anyagig. (Volt olyan előadás, amelyet felvételről látva még a színészeket is alig ismertem fel, így nem csoda, hogy gyorsan feledhetőnek ítéltem. Amikor egy évvel később sikerült élőben megnéznem, kiderült, hogy egy remek, akár díjra is esélyes előadásról van szó.) Be kellett látnunk, hogy a felvételek az általános tájékozódást segíthetik, de a díjak kiadásához nem adnak elégséges alapot.

Ezt követően több ötlet is felmerült, hogyan lehetne a rendhagyó évre rendhagyó díjakkal reagálni. Nánay István egy részletesen kidolgozott javaslattal állt elő, amelynek az volt a lényege, hogy nem egy évad, hanem a legutóbbi három vagy öt évad teljesítményeit értékeljük, azokat az alkotókat figyelembe véve, akik sok szavazatot kaptak ezekben az években, de azokat nem tudták díjra váltani. (Hiszen sokszor csak egy-két pontnyi szavazatkülönbség dönt a jelöltek között.)

Mások véleménye az volt, hogy a rendkívüli helyzetre nem a korábbi teljesítmények értékelésével, egyfajta pályaszakaszdíjjal kellene válaszolni, és ha nincs rendkívüli válaszunk, inkább ne adjunk ki díjakat. Többségünkben egyszerre volt jelen az igény, hogy jelezzük, most is figyelünk az alkotókra, értékeljük a kiemelkedő teljesítményeket, és a bénultság, hogy nem találjuk a megfelelő választ erre a helyzetre. Így végül arra jutottunk, hogy nem adunk ki díjakat, a csonka évad teljesítményeit a következő (akkor még teljesnek remélt) évaddal együtt értékeljük.

Az életműdíj azonban nem kötődik az adott évadhoz, hiszen egy teljes művészi életutat értékel, így annak nem volt akadálya, hogy ebben az évadban is szavazzunk, és átadjuk az elismerést Csíky András kolozsvári színművésznek. Mivel életkora és egészségi állapota miatt utazni nem tud, és a zárlat miatt mi sem utazhattunk, kolozsvári céhtársunk, Köllő Kata a művész otthonában adta át a díjat.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az éppenhogy elkezdődött 2020/2021-es évad is félbeszakad, létrehoztunk egy munkabizottságot, hogy dolgozzon ki egy tervezetet, amellyel majd a teljes tagság elé állhatunk. Zoomos beszélgetésünk során szembesültünk azzal, hogy egyénileg is nagyon különböző módon reagáltunk a járványra. Voltak kollégák, akik hangyaszorgalommal nézték a felvételeket, és még akkor is vállalták az élő bemutatókat, amikor a színházba járás már tényleg kockázatos volt. Mások (életkoruk és egészségi állapotuk miatt) jóval óvatosabbak voltak: amikor nyáron, kora ősszel lehetett, akkor sem mentek színházba, főleg nem utaztak. Voltak, akik nem néztek felvételeket sem, mert az online színházat nem gondolják színháznak, mások „vadásztak” az újabb és újabb online kísérletekre. Vagyis a szokásosnál nagyobb volt a szórás abban a tekintetben, hogy ki mit látott. És hiába esküszik meg két kolléga, hogy az az előadás, amelyet csak ők ketten láttak, kiváló, díjra érdemes – ha csak ketten látták, nem lehet rá közösségi díjat adni.

Így végül összegyűjtöttük azokat az előadásokat és alkotói teljesítményeket, amelyeket a tagok bármelyike díjazandónak ítélt, majd egy előszavazás keretében ezekre szavaztunk. Itt kiderült, hogy hányan értékelik díjra érdemesnek az adott teljesítményt, és az is, hogy melyek azok a kategóriák, amelyekben jó eséllyel tudunk díjat kiadni, és melyek azok, amelyekben biztosan nem, mert nincs elég szavazó. A végső szavazásra az előszavazáson legtöbb szavazatot kapott teljesítményeket tettük fel. A hagyományos kategóriadíjak közül csak hármat tudtunk kiadni (legjobb előadás, legjobb színészi alakítás, legígéretesebb pályakezdő). Ezek a díjak élő előadások alapján születtek (illetve Nagy Péter István, a legígéretesebb pályakezdő esetében élő és online előadások alapján). Ezekben a kategóriákban volt elég szavazó és az előszavazáson leadott szavazat ahhoz, hogy a végső listára kerülhessenek.

Fontosnak tartottuk, hogy értékeljük a színházak online jelenlétre irányuló törekvéseit, és hogy díjazzuk a leginnovatívabb kísérleteket, ezért szavaztunk egy online különdíjra.

Két különdíj esetében szinte egyöntetű volt a tagság véleménye: hogy Kurázsi-különdíjra érdemes az SZFE hallgatóinak, tanárainak és dolgozóinak az oktatásuk szabadságáért vívott küzdelme. És hogy posztumusz különdíjjal ismerjük el Lengyel Anna dramaturgi, színházalapítói és fordítói munkásságát.

Idén is kiadjuk az életműdíjat, amelyet külön szavazással Szakács Györgyinek ítélt meg a tagság.

Régóta napirenden van a kritikusdíj reformja. Többször nekifutottunk, néhány apró változtatáson kívül azonban eddig még nem sikerült egy jobban működő rendszert kitalálnunk elődeinknél. A járványhelyzetre sem tudtunk gyorsan reagálni. Az idei díjak azonban reményeink szerint jelzik, hogy a színház elkötelezett híveiként továbbra is munkánk egyik legfontosabb részének tartjuk, hogy (kritikáink mellett) díjainkkal jelezzünk vissza az alkotóknak, és felhívjuk a figyelmet a kiemelkedő teljesítményekre. Saját magunk számára pedig azzal a tanulsággal szolgált az idei díjazási folyamat, hogy érdemes rugalmasabban, a teljesítményekből, és nem feltétlenül a rögzült kategóriákból kiindulva gondolkodni a díjakon.

A szerző a Színházi Kritikusok Céhének elnöke.

A díjazottak névsora:

Életműdíj: Szakács Györgyi
Posztumusz különdíj: Lengyel Anna – dramaturgi, műfordítói és színházalapítói munkásságáért
Különdíj: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza – a járvány alatti online jelenlétért
Kurázsi-különdíj: a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak, tanárainak és dolgozóinak, akik kiálltak egyetemük szabadságáért
A legjobb előadás díja: Kertész utcai Shaxpeare-mosó (Örkény István Színház, rendezte: Bodó Viktor)
A legjobb színészi alakítás díja: Béres Márta (Anna Karenina, Újvidéki Színház)
A legígéretesebb pályakezdő díja: Nagy Péter István

Facebook Comments