Minden évben előfordul, hogy fontos teljesítmények egyike-másika nem kap elég figyelmet. Most, a háború és járvány kirajzolta helyzetben ez talán fokozottan igaz. Évzárásként két villámkérdést tettünk fel kritikusainknak:

1. Mi volt az az előadás/projekt/esemény/vita 2022-ben, amire leginkább fel szeretnéd hívni a figyelmet, és miért?

2. Kit/mit tartasz az év felfedezettjének/felfedezésének, és miért?

Akik válaszolnak: BOROS KINGA, DÖMÖTÖR ADRIENNE, FUCHS LÍVIA, GABNAI KATALIN, HAJNAL MÁRTON, HERCZOG NOÉMI, KÖLLŐ KATA, PUSKÁS PANNI, PROICS LILLA, RÁDAI ANDREA, TURBULY LILLA.

Schneider-Lőnhárt Csenge: Play Date. Fotó: Csiki István Zsolt

Boros Kinga

1. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház éléről leköszönő Bocsárdi László azzal a mondattal adta át a vezetést Pál-Ferenczi Gyöngyinek, hogy „ő az, aki közösségszerűen tudja kezelni a társulatot”. Sok mondatra lenne szükség, hogy ezt az egyet érdemben megbeszéljük, de talán így önmagában idetéve is érezni, hogy melegít.

2. Schneider-Lőnhárt Csengét fedeztem fel idén magamnak, lásd: https://szinhaz.net/2022/06/13/boros-kinga-legy-kedves/

Dömötör Adrienne

1. A pandémia (és a 2D-s színháznézéssel szembeni ellenérzéseim) miatt csak ez év elején láttam a Kiváló dolgozókat, amelynek nemcsak a témája roppant fontos, hanem a feldolgozás módja is meghatározó állomás a magyarországi kőszínházak történetében: civilek és az Örkény Színház alkotóinak közreműködésével megrendítő előadás született a segítő foglalkozásúak mindennapi helytállásáról.

2. A Szabadkai Népszínház Három nővére felfedeztette velem, milyen kiválóan illeszkedik Csehov jól ismert dialógusaihoz, realisztikus jellemrajzaihoz az elemelt, játékos előadásmód (hogy csak egy valamit említsek a felfedezésekben gazdag évből, azt, ami legelőször jutott eszembe).

Fuchs Lívia

1. A Harmónia című előadásra (Unusual Symptoms és Hodworks), mert olyan megrendítő és felszabadító élményt adott, ami a kortárs táncelőadások között páratlan.

2. Számomra Grecsó Zoltán okozott meglepetést, mert az Egy korty víz című szösszenetében olyan koreográfusi kvalitások jelentek meg, amelyekkel korábban egyetlen művében sem találkoztam.

Gabnai Katalin

1. Igen fontosnak érzem Székely Kriszta Sirály-rendezését a szolnoki Szigligeti Színházban. A helyzet pontos felmérése után a körülményekhez való emberi, rendezői alkalmazkodás mintapéldájának, mi több, előre mutató, jégtörő akciónak érzem ezt a produkciót.

2. A 24 éves Bagossy Júlia rendezett és részben írt egy váratlan erejű Médeia-variációt a Katona József Színház Sufnijában. Nemcsak az az érdekes, hogy milyen mélységű élet- és emberismerettel rendelkezik, hanem az – s ezt veszi észre a néző döbbenő örömmel –, hogy ezt a tudást, a maga formaadó tehetsége révén, nem csupán álltában elviselni, de alkalmazni és társakkal együtt kifejezni is képes.

Szolnoki Szigligeti Színház: Sirály. Fotó: László Róbert

Hajnal Márton

1. Színházi emberek és alkotócsoportok, mint amilyen a MáSzínház veszélybe kerülése, ellehetetlenülése. Alkotók, alkotások, lehetőségek tűntek el.

2. Most, hogy lecsillapodott az online színházi dömping, ugyanakkor tanulva annak tapasztalataiból, számtalan magyar és külföldi klasszikus felvételét fedeztem fel az interneten, betekintést kapva eddig a magam részéről elmulasztott életművekbe.

Herczog Noémi

1. Sz. Nagy Mária bábművész „Dúdolói” nem babaszínház kategóriában futnak, de nekem a Ringató-babaszínház „termékcsaládon” belül ez volt eddig a legpozitívabb élményem. Nagyon nehéz műfaj a babaszínház, mert nemcsak megragadni és fenntartani nem egyszerű az ennyire kicsik figyelmét, de főleg kezelni az öntörvényű közönséget, engedni érvényesülni a részvételiséget, magyarul a „rosszalkodást”, és ez utóbbi tényező az, ami miatt nekem ebben a műfajban az eddigi legjobb élményem „Mariska” Dúdolója.

Az év kiemelkedően fontos pillanata volt, amikor Vilmányi Benett világossá tette, hogy a szakmai függetlenség elengedhetetlen a számára.

2. Egyre többen dolgoznak itthon is valódi identitásukkal, azaz állnak ki, és tesznek úgy, mintha a saját nevükben beszélnének. Ennek a kreált személyességnek hatalmas ereje tud lenni. Közülük is kiemelnék három nevet: Göndör László, Szántusz Noémi, Tózsa Mikolt. Valamint a Freeszfe Színház és performansz képzését, amely az utóbbi két performert kinevelte, és végre becsatornázta a szak oktatóit a – sajnos jelenleg fizetős – színházi felsőoktatásba. Épp csak a teljes színházi felsőoktatási rendszernek kellett összeomlania hozzá.

Köllő Kata

1. Három előadást emelnék ki az idei őszi „fesztiválszezonból”: az első kettőt a székelyudvarhelyi 13. dráMA – Kortárs Színházi Találkozón láttam, a harmadikat a szatmári 10. Interetnikai Színházi Fesztiválon.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház K. Gedeon tündöklése és bukása című előadását Hatházi András rendezte, Barabási Albert-László A képlet című könyve alapján színpadra alkalmazta maga a rendező és Deák Katalin dramaturg. A Csíki Játékszín A sarlatán című produkciója szintén Hatházi nevéhez fűződik, aki részben írta a darabot, játszik is benne, rendező és társszerző Tom Dugdale.

Azért tartom fontosnak ezt a két előadást, mert mernek reflektálni – olykor önironikusan – az alkotói folyamatra, kérdéseket tesznek fel többek között arról, hogy van-e értelme a színházcsinálásnak, és hogyan kellene azt művelni ahhoz, hogy hiteles legyen; mit tud kezdeni magával a színész, ha már nem úgy hisz a színházban, és nem úgy akarja művelni a hivatását, ahogyan húsz, harminc évvel ezelőtt tette, mert úgy érzi, nem érvényesek az akkori módszerek, elméletek, nem tartja működőképesnek a kőszínházi rendszert.

A szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadását (2021-es bemutató) Sardar Tagirovsky rendezte, aki Kupás Anna díszlet- és jelmeztervezővel együtt olyan mágikus világot teremtett, amely ugyan magán hordozza a romantika jegyeit, mégis minden pillanatában a máról, a mához szól.

Örömmel hívnám fel a figyelmet egy-egy tartalmas színházi vitára, ha tájainkon nem halt volna ki szinte teljes egészében a (szakmai) vitakultúra. Pedig jó lenne beszélgetni/eszmét cserélni/vitatkozni sok mindenről, például arról, hogy milyennek is kell lennie egy olyan nemzetközi színházi fesztiválnak, amely még a kezdetekkor a „legfrissebb és legfontosabb nemzetközi színházi törekvések bemutatását tűzte ki célul”, de amely mára már kizárólag a fesztiváligazgató személyes érdekeit szolgálja és jó ideje csak ezek az érdekek „interferálnak” egymással.

2. Figyelemre méltó Édes Annát rendezett a maga is pályakezdő Bélai Marcel a kolozsvári harmadéves színművészetisek vizsgaelőadásaként. Szürreális, rémálomszerű világba helyezte Kosztolányi Dezső klasszikusát, és ezt következetesen végigvitte az előadáson, amelynek persze megvannak a maga apró hibái. Elrajzolt figurák népesítik be a színpadot, közöttük vergődik Anna ide-oda a maga egyszerűségével, szelídségével, amíg bírja… Mindenképpen meg kell említenem a rendező munkatársait is: Hatházi Rebeka látványtervezőt, valamint a dramaturgot, Takács Rékát, akivel együtt Bélai Marcel színpadra alkalmazta Kosztolányi regényét.

Puskás Panni

1. Rendkívül izgalmas volt az a vita, amit a Lili és a bátorság című gyerekelőadás kapcsán folytattunk szűk szakmai körben az idei Magyarországi Bábszínházak találkozóján. Az volt a kérdés, hogy hogyan lehet/kell gyermekbántalmazásról beszélni gyerekeknek a színpadon. Rengeteg érv elhangzott, amitől csak egyre bizonytalanabb lettem, és még mindig nem tudom a választ, mindenesetre mind az előadás, mind a beszélgetés nagyon kizökkentett a megszokott rutinból, amiért nagyon hálás voltam.

2. Több ilyen volt, de ha bábszínházzal indítottam az első kérdésnél, akkor most azzal is folytatom. Már csak azért is, mert viszonylag kevés szakmai figyelem vetül erre a műfajra, miközben a műfaj maga egyre sokszínűbb és izgalmasabb. Cseri Hanna pályakezdő alkotó munkái, és különösen a Gólem Színházban bemutatott Mundstock úr című előadása nagyon fontos felfedezés volt számomra 2022-ben. A Mundstock úr nagyon bátran és jó ízléssel keveri a humort és a rettenetet, aminek az eredménye egy igazán különleges produkció.

Ciróka Bábszínház: Barguzin – lehullt csillag fénye. Fotó: Éder Vera

Proics Lilla

1. Vilmányi Benett szakmai függetlenség iránti igényének merész képviseletét tartom az év legfontosabb gesztusának, ami attól még inkább kiemelkedő, hogy a pragmatizmus, az „élni kell” éveit éljük.

2. Az év „felfedezése” nekem Göndör László, illetve Tózsa Mikolt személyes munkája. Egymás mellé állítva a kettő nyilván semmi módon nem összehasonlítható, de elgondolkodtató, hogy egy fiatal férfi és egy fiatal nő személyessége mennyire másként tükröződik már az általunk vélt normalitásban is. Nagy kérdés, hogyan látszanak a tágabb nyilvánosságban, továbbá izgalmas lenne egymás mellé helyezni azt is, melyikük hogyan jutott el a témájához.

Rádai Andrea

1. Talán arra a döbbenetre, amit a kritikusként éreztünk, amikor az idei kritikusdíjkiosztón kiderült, hogy a szakma nagy részében élő általános kép a színházi kritikáról milyen sok ponton tér el az önképünktől.

2. A Freeszfe Színház és performansz osztálya.

Turbuly Lilla

1. A Ciróka Bábszínház Barguzin című előadása (r.: Fábián Péter) a legjobb „évfordulós előadás”, amit valaha láttam. A Petőfi-verseket unalmas tananyagból a nézőben felzengő versélménnyé teszi, elgondolkodtat a hazaszeretettel kapcsolatos hitekről és tévhitekről, és közben roppant szórakoztató.

2. Egy Budapestről akár vonattal is elérhető vidéki színházat ajánlok felfedezésre. A tatabányai társulatot az erős színészgárdának és a jó rendezőknek köszönhetően érdemes követni.